2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Külföld

Reyners, Buric, Kubilius, Bakojannisz

Négy politikus jelöltette magát az Európa Tanács (ET) főtitkári posztjára a határidő lejártáig: Didier Reynders belga és Marija Pejcinovic Buric horvát külügyminiszter, Andrius Kubilius egykori litván kormányfő, illetve Dora Bakojannisz, a görög diplomácia korábbi vezetője - közölte a páneurópai szervezet pénteken.

  • Reyners, Buric, Kubilius, Bakojannisz

Az ET úgynevezett miniszteri bizottsága márciusban meghallgatja mind a négy indulót, majd dönt a jelöltek végleges, esetleg szűkített listájáról. A végső döntést a tagállamok parlamenti képviselőiből álló parlamenti közgyűlés hozza majd meg a júniusi ülésszakon.

Az új vezető ötéves mandátuma 2019. október 1-jén kezdődik.

A jelenlegi főtitkár, Thorbjorn Jagland volt norvég miniszterelnök 2009 óta tölti be a tisztséget, 2014-ben újraválasztották.

A miniszteri bizottság még 2007-ben úgy foglalt állást: a jövőben a szervezet főtitkára állam- vagy kormányfői tapasztalattal rendelkezzék, vagy pedig miniszteri, illetve ennek megfelelő szintű magas beosztást tudhasson maga mögött.

A strasbourgi székhelyű Európa Tanácsot 1949-ben hozták létre azzal a céllal, hogy emelje a kontinens országaiban a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának színvonalát. Magyarország volt az első a keleti blokkból, amely - még 1990-ben - csatlakozott a mára 47 tagot számláló szervezetbe.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!