2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Putyin a következmények mérlegelésére szólította fel Erdogant

Felszólította török hivatali partnerét, Recep Tayyip Erdogant Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy alaposan mérlegelje a helyzetet Szíriában, és az ott megindított katonai művelettel ne okozzon kárt a közös erőfeszítéseknek és a válság politikai rendezésének - közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.

  • Putyin a következmények mérlegelésére szólította fel Erdogant

A két elnök török kezdeményezésre a nap folyamán korábban telefonon beszélt egymással.

Az orosz elnöki hivatal tájékoztatása szerint mindkét fél hangsúlyozta Szíria egységének és területi épségének megőrzését és az ország szuverenitásának tiszteletben tartását. A két vezető emellett eszmecserét folytatott a szíriai problémakör egyéb aspektusairól is, figyelembe véve az asztanai folyamat kezes országai - Oroszország, Törökország és Irán - szeptemberi ankarai csúcstalálkozóján elért megállapodásokat.

A Kreml arról is beszámolt, hogy Putyin és Erdogan a szíriai helyzet mellett a kétoldalú együttműködés aktuális kérdéseiről is szót ejtett, és megállapodott a két ország közötti többszintű kapcsolattartás folytatásáról.

A telefonbeszélgetésről korábban kiadott török tájékoztatás azt emelte ki, hogy Erdogan biztosította Putyint: a török intervenció megnyitja az utat a szíriai polgárháború politikai rendezése előtt. A török államfő hangsúlyozta, hogy Ankara számára alapvető a szíriai nép jogainak és érdekeinek védelme. A török államfő méltányolta Moszkva konstruktív hozzáállását is az ügyhöz.

A beszélgetést követően Erdogan a Twitteren bejelentette, hogy megkezdődött a török hadsereg és szíriai szövetséges milíciája közös, a Béke Forrása fedőnevű hadművelete Északkelet-Szíriában a Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű kurd fegyveres csoport, valamint az Iszlám Állam terrorszervezet ellen.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!