2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - A Pál utcai fiúk

Következik:

Híradó 18:30

Külföld

Petrinjában egy iskola, Zazinában egy templom felújításában vesz részt Magyarország

Petrinjában egy iskola, Zazinában pedig egy katolikus templom felújításában vállal részt Magyarország - mondta Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a földrengés sújtotta közép-horvátországi Petrinjában szerdán, ahol Zdenko Lucic horvát külügyi államtitkárral meg is tekintette az épületeket.

  • Petrinjában egy iskola, Zazinában egy templom felújításában vesz részt Magyarország

Az MTI-nek telefonon nyilatkozva kiemelte: az iskola, ahová körülbelül 450 gyerek jár, súlyosan megsérült a földrengésben. A zazinai templom pedig, amelynek felújításában részt vesz Magyarország, Szent Miklós és Szent Vid temploma.

Szavai szerint abban bíznak, hogy a magyarországi segítség az itt élő több tízezer ember helyben maradását szolgálja. Egyrészt azért, mert ezek az emberek Horvátország legnehezebb sorsú, legszegényebb vidékén élnek, másrészt pedig azért, mert ragaszkodnak ahhoz a környezethez, ahol laknak, ahova a munkájuk köti őket - mondta.

Az államtitkár felajánlotta továbbá, hogy a földrengés sújtotta területről kétszáz horvátországi gyermeknek a nyaraltatását is biztosítják Magyarországon, amit a magyarországi Országos Horvát Önkormányzattal közösen bonyolítanak le.

"Itt, Közép-Európában a nemzetek igenis összetartoznak, és számíthatnak egymásra, pláne, ha valahol tragédia történik, akkor muszáj segítenünk, így a horvát barátainknak is" - húzta alá.

A magyar kormány segítségén túl január 20-ig a Mol Nyrt. felajánlásában 56 lakó- és szaniterkonténer is érkezik Petrinjára, ezekkel azokon a családokon segítenek, akik a földrengésben elvesztették otthonaikat - magyarázta az államtitkár.

Kiemelte továbbá a magyarországi egyházak, illetve karitatív szervezetek és civilek felajánlásait, valamint a magyarországi horvátok országos önkormányzatának támogatás és gyűjtését.

Szép kezdeményezésnek nevezte a Magyarországon "idegenlégiósként" tartózkodó horvát élvonalbeli sportolók összefogását is, akik besegítettek a gyűjtésbe.

Az államtitkárt Darinko Dumbovic, Petrinja polgármestere is fogadta, aki megköszönte a magyar támogatást, amely szavai szerint kiemelkedőnek számít mind gyorsaságban, mind mértékében.

Soltész Miklós szerint nagyon nagy a baj. Több mint 120 ezer ember életterét érintette a súlyos földrengés. Eddig 40 ezer épületről érkezett kárbejelentés, amelyek 20 százaléka életveszélyes - számolt be róla az államtitkár, aki Gordan Grlic Radman horvát külügyminiszterrel is találkozik Zágrábban.

December 28-án és 29-én két erősebb - 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű - földrengés rázta meg Közép-Horvátországot. A Petrinja és Sziszek közelében történt földmozgásoknak hét halálos áldozata és 28 sérültje van, és folyamatosak az utórengések. A károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre. A horvát kormány január 4-én katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.

Adományokat vitt a Katolikus Karitász Sziszekbe és Petrinjába

Több száz családot támogat a Katolikus Karitász azzal a több mint 6,5 millió forint értékű segélyszállítmánnyal, amelyet kedden juttatott el a földrengés sújtotta közép-horvátországi Sziszekbe és Petrinjába. 

A segélyszervezet szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy gázkályhák, nagyteljesítményű áramfejlesztők, tartós élelmiszerek, plédek és három raklap mosópor mellett az újjáépítés elindításában szükséges húsz raklap építőanyagot vittek a sziszeki karitásznak négy kisbusszal és egy nyerges kamionnal.

A közleményben idézték Zagyva Richárdot, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettesét, a segélyszállítmányt kísérő delegáció vezetőjét, aki azt mondta, a tárgyi adományok gyűjtése Sziszek testvérvárosából, Szombathelyről indult az egyházmegyei karitász koordinálásában. Hozzátette, a helyiek vezetésével látogattak el a katasztrófa sújtotta településekre, ahol már a jövő építése volt fókuszban. Országos pénzadománygyűjtésük már az újjáépítést fogja segíteni.

A most átadott, több mint 6,5 millió forintnyi adományt a segélyszervezet felhívására Győr, Szombathely és Zalaegerszeg környéki települések, valamint a karitász budapesti közösségei gyűjtötték össze. A szállítmány segít azoknak, akik otthonukban maradhattak, de közműveik nincsenek, és azoknak is, akik már konténerekben, átmeneti szállásokon élnek.

Közölték azt is, az eddigi, célzott adományok - gázkályha, aggregátor, meleg takarók, tartós élelmiszer - mellett műanyag evőeszközökre volt most a legnagyobb szükség, ugyanis a sziszeki karitász megszervezte, hogy központilag főzzenek azoknak, akiknek nincs fedél a fejük fölött.  

Az országos összefogáshoz a Katolikus Karitász 1356-os adományvonalának hívásával 500 forinttal, egyéb összeggel a karitasz.hu oldalon bankkártyás adományozással lehet csatlakozni - írták.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Ekkora árra senki sem számított + videó

Ekkora árra senki sem számított + videó

Halálos áldozatai is vannak a heves esőzéseknek világszerte. Irán, több arab állam és Oroszország is komoly áradásokkal küzd. Ezrek voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!