2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Svenk

Következik:

Bayer show 00:05

Külföld

Öten már elismerték a nemi erőszakot

Indiában öten beismerő vallomást tettek a svájci házaspár feltételezett támadói közül. Elismerték, hogy a nőt megerőszakolták, a férfit pedig bántalmazták. Emberi jogi szervezetek szerint Indiában 20 percenként válik erőszak áldozatává egy-egy nő.

Arcukat eltakarva kísérték a svájci házaspár elleni bűncselekmény gyanúsítottjait a rendőrségre. Eddig összesen húsz embert vettek őrizetbe Indiában.

– Kivizsgáljuk a körülményeket, valamint DNS-teszteket végzünk. Amennyiben a nyomozás befejeződik, a bűnösök felelni fognak – nyilatkozta egy rendőrtiszt.

Az áldozatok biciklitúrán vettek részt India középső részén. Sátrukra botokkal felfegyverkezett férfiak támadtak rá. A férfit megverték, egy fához kötözték, feleségét többen megerőszakolták, majd kifosztották őket. Az elkövetők pontos számát nem tudták megmondani, mert a sötétben nem láttak jól.


– A lopott holmikat sikerült megtalálniuk a rendőröknek. Ez egy nem kívánatos incidens, de úgy vélem, a rendőrség gyorsan cselekedett és elfogta a felelősöket – nyilatkozta az érintett tartomány belügyi vezetője..

A 39 éves nőt kórházba szállították.

Emberi jogi szervezetek szerint Indiában 20 percenként megtámadnak egy nőt. Tavaly decemberben egy 23 éves medika esett csoportos nemi erőszak áldozatául egy buszon. Két hét elteltével belehalt a sérülésekbe. Az eset megrázta Indiát, több nagyvárosban napokig tüntettek a nők fokozott védelméért. A 23 éves áldozat egyik feltételezett támadója a héten öngyilkos lett. Felakasztotta magát Újdelhi börtönében.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Globál Extra – Mit művel Macron? + videó

Globál Extra – Mit művel Macron? + videó

Nagyon kell figyelni mit is lép a francia elnök mostanában. Macron ugyanis már a békekötés időszakára készül. Erről beszélt Boros Imre és Bogár László a Global Extra című műsorunkban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Ostrom alatt Harkiv + videó

Ostrom alatt Harkiv + videó

Új frontot nyitottak az oroszok a háborúban, amikor páncélos szárazföldi támadást indítottak pénteken Ukrajna második legnagyobb városa, Harkiv közelében. Szakértők szerint Harkiv eleste súlyos katonai és politikai veszteséget jelentene az ukrán vezetés számára. A háború elején az oroszok már megpróbálták egyszer bevenni a várost, sikertelenül.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!