2021. augusztus 3.,
kedd, Hermina napja

Ostrom Washingtonban - kapcsoltuk társcsatornánk, a Newsmax amerikai hírtelevízió élő adását

2021. január 6., szerda 20:49, frissítve: szerda 22:27

A Donald Trump elnököt támogató washingtoni tüntetés néhány résztvevője megrohanta a kongresszusnak otthont adó Capitolium épületét. A Newsmax amerikai hírtelevízió élő adását kapcsoltuk a HírTV 22 órai Híróra című műsorában.

A demonstrálók a rendőrökkel csaptak össze, és voltak, akik be is jutottak az épületbe, amit a rendőrség ezután lezárt. A képviselőház és a szenátus ülését is fel kellett függeszteni, a hatóságok könnygázt is bevetettek a több száz tüntető ellen.

Donald Trump arra szólította fel híveit a Twitteren, hogy békésen tüntessenek.

Közben a The New York Times azt írta, Mike Pence-t és a többi törvényhozót is evakuálni kellett az épületből. Erről Nancy Pelosi, a demokrata többségű képviselőház elnöke is megosztott egy videót - írta a Magyar Nemzet.

Kevin McCarthy, a képviselőház republikánus vezetője a Fox Newsnak elmondta, hogy a rendőrségtől hallotta,

lövések dördültek a Capitolium épületében.

- számolt be a Fox News.  

A csatorna úgy tudja, egy lövöldözőt kivittek az épületből, de további részletek egyelőre nem ismretek. 

A BBC arról számolt be, hogy néhány tüntető betört a szenátusi terembe, felmászott a falak oldalára, miközben a rendőrség fegyvert rántott. 

Trump a Nemzeti Gárdát a Capitolium épületébe irányítja

Az elnök egyúttal újra a békét és erőszakellenességet kér. 

A hírek szerint a Nemzeti Gárda mintegy 1800 tagját mozgósították

Fosztogató tüntetők rongálták meg Pelosi házelnök irodáját

Az épületbe betört tüntetők szétverték Nancy Pelosi házelnök irodáját, asztalokat dobáltak és fényképeket zúztak le a falról.

A hírek szerint egy tüntetőt lelőttek

Az NBC hírcsatorna információi szerint egy tüntetőt lelőttek az ostrom során, amelyet Trump-szimpatizánsok indítottak a Capitolium ellen szerdán. Az információt állítólag több rendőr is megerősítette. A csatorna úgy tudja, eddig öt főt szállítottak kórházba - számolt be a PestiSrácok.

HírTV - MTI