2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Örök börtön vár a vörös khmerek két vezetőjére

Életfogytiglani börtönre ítélte a vörös khmerek két vezetőjét az ENSZ kambodzsai törvényszéke emberiesség elleni bűnök miatt. Az általuk vezetett diktatúrában 1975 és 1979 között legkevesebb 1,7 millió ember vesztette életét gyilkosság, kínzás, kényszermunka vagy éhínség következtében.

„A bíróság úgy döntött, életfogytiglani börtönbüntetésre ítéli Nun Csíát és Kiö Szampant…” – Rezzenéstelen arccal hallgatta az ítéletet a kambodzsai vörös khmerek két vezetője, akiket emberiesség elleni bűnökkel vádoltak az 1975-től 1979-ig tartó véres diktatúrában betöltött szerepük miatt.

A khmer népcsoport felsőbbrendűségét hirdető kommunista rezsimnek óvatos becslések szerint is 1,7 millió halálos áldozata volt Kambodzsában – ők kínzás, gyilkosság, kényszermunka vagy éhínség következtében vesztették életüket. A most 83 éves Kiö Szampan államfőként, a 88 éves Nun Csia pedig főideológusként, a diktátor Pol Pot jobbkezeként vett részt a népirtásban.

„Köszönöm a bíróságnak, hogy életfogytiglanra ítélte ezt a két vörös khmer vezetőt. Nagyon elégedett vagyok a döntéssel, mert nagyon sokat szenvedtem a rezsim börtönében” – mondta Sum Rithy, a vörös khmerek börtönének egy túlélője.

Az egykori befolyásos politikusok a bírósági eljárás során végig tagadták, hogy közük lett volna a gyilkosságokhoz – állításuk szerint egyetlen kivégzést sem rendeltek el, és nem is tudtak ilyen halálesetekről.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!