2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Külföld

Terrorelhárítási akcióban vettek őrizetbe hét embert Bretagne-ban

Az egyik előállítottat 2018-ban már elítélték terrorizmus dicsőítése miatt - közölték kedden igazságügyi források.

  • Terrorelhárítási akcióban vettek őrizetbe hét embert Bretagne-ban

A nyugat-franciaországi Brest városában és további két kisebb breton településen, Guissény-ben és Loc-Eguiner-ben terrorizmus céljából létrejött bűnszövetkezettel gyanúsított hét férfi - nyomozati források szerint - erőszakos cselekményt készített elő Franciaország területén, illetve a szíriai-iraki területekre próbáltak meg eljutni, hogy csatlakozzanak az iszlamista harcosokhoz.

Az őrizetbe vettek 1981 és 2003 között születtek, a legfiatalabb egy 16 éves fiatal.

A gyanúsítottak olyan radikális iszlamisták, akiket megfigyeltek a titkosszolgálatok. Egyiküket, egy harminc év körüli férfit a 2015. november 13-én elkövetett, 130 áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozat másnapján egyszer már őrizetbe vették, miután úgy fejezte ki örömét a terrortámadás miatt, hogy egy járőröző rendőrautó előtt úgy tett, mintha gépfegyverből lőne a rendőrökre.

A Télégramme című regionális újság honlapja szerint a provokatív fellépését követően a férfit 2015-ben előállították, az otthonában tartott házkutatáskor 15 ezer euró készpénzt, valamint iszlamista propagandaanyagokat találtak a nyomozók. A férfit emiatt 2018-ban három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, amit egy évvel ezelőtt a fellebbviteli bíróság jóváhagyott. Azóta rendőri megfigyelés alatt volt szabadlábon.

A lap szerint a titkosszolgálatok egyébként 2014 szeptember óta megfigyelték az iszlamistát, miután akkor a feleségével és két kiskorú gyerekével a szerb-bolgár határon átkelve próbált meg Szíriába jutni. A török hatóságok küldték vissza a családot Franciaországba, ahol a kihallgatásukkor tagadták, hogy az Iszlám Államhoz akartak Szíriában csatlakozni.

Franciaországban továbbra is legmagasabb szintű a terrorkészültség, 2015 január óta 255-en vesztették életüket iszlamista merényletekben.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Teherán válasza a történtekre + videó

Teherán válasza a történtekre + videó

Arról, hogy hogyan reagált Teherán a történtekre és milyen a biztonsági készültség Izraelben Breuer Péter közel-kelet szakértő, a Heti TV tulajdonosa élőben beszélt a Híradóban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!