2024. 02. 23. Péntek Alfréd napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

90 perc "szabadság" - A B-közép és a titkosszolgálat 11:00

Külföld

Orbán Viktor: Szeretjük a hazánkat, és készen állunk harcolni érte

A magyar miniszterelnök a Tanjug szerbiai hírügynökségnek adott interjút. Hosszan beszélt a magyar-szerb kapcsolatról, vajdasági magyarokról és a migrációról is szót ejtett.

  • Orbán Viktor: Szeretjük a hazánkat, és készen állunk harcolni érte

Magyarország kulturális és nyelvi értelemben, továbbá a hagyományok tekintetében is szigetnek számít Európában, hiszen nem tartozik sem a szláv, sem a germán nyelvcsalád országaihoz - mondta, majd hozzátette: keresztény, katolikus országról van szó, amelyben a hagyományok nemzetileg egyedi összetétele jelenik meg, ezért nagyon nehéz a tőle különböző szomszédokkal kapcsolatot kiépítenie, ez azonban Szerbiával sikerült.

Vucic elnök nagyobb kockázatot vállalt

Mint mondta, a történelmet tekintve a két népnek voltak jól körvonalazható baráti és ellenséges időszakai is, és amikor a szerbek és a magyarok ellenségek voltak, az egyik félnek sem volt jó, amikor pedig együttműködtek, az mindkét félnek jó volt.

Amikor eljött a megfelelő pillanat, akkor a két ország vezetői megtalálták a közös hangot abban, hogyan értsék meg együtt a történelmet, és hogyan értelmezzék a jelent, illetve milyen perspektívát lehet teremteni a két népnek, hogy az mindkét félnek jó legyen -

- hangsúlyozta a magyar miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint a magyarok és szerbek közötti jó kapcsolat felvállalásával Aleksandar Vucic szerb elnök nagyobb kockázatot vállalt, mert Szerbiában nagyobb lélekszámú magyar kisebbség él, mint amilyen a magyarországi szerb kisebbség lélekszáma. A Vajdaságban nagyszámú magyar él, ami a miniszterelnök szerint jogilag, intellektuálisan és politikailag is nagy kihívást jelenthet, hiszen meg kell találni a módját annak, hogyan lehet együtt élni egy szomszédos ország nemzeti kisebbségével.

Fontos volt a szerbek és a vajdasági magyarok közötti együttműködés

 

"Ez nem könnyű kérdés, és ha körülnézünk Közép-Európában, csak nagyon kevés pozitív válasz van erre a kihívásra. De az Önök elnökének, Aleksandar Vucicnak sikerült egy nagyon korszerű, úgy is mondhatnám, hogy európai, de egyúttal keresztényi alapokkal rendelkező választ találnia erre a kérdésre. Ő a magyarokat olyan közösségnek tartotta, amely hozzájárul Szerbia sikeréhez. Tehát már nem teherként, kihívásként, veszélyként tekint ránk, hanem a nemzetük konstruktív részeként, amely hozzájárulhat a szerb nemzet sikeréhez" - hangsúlyozta Orbán Viktor. 

Orbán Viktor szerint fontos volt, hogy előbb a szerbek és a vajdasági magyarok kezdtek együttműködni, hiszen ők jól ismerik egymást, és megértették, milyen előnyei lehetnek a jó együttműködésnek. A Vajdaságban élő szerbek és a Vajdaságban élő magyarok voltak azok, akik bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy jobb az együttműködés, mint az ellenségeskedés - tette hozzá. A kisebbségek nélkül ezt a jó kapcsolatot nehezebb lett volna kiépíteni, úgyhogy a vajdasági magyarok ehhez jelentősen hozzájárultak, de a magyarországi szerbek is - magyarázta.

Szerbiát és Magyarországot a jövő is összeköti

A közelgő veszélyek mindkét országra nézve ugyanazok - tette hozzá, majd kifejtette: mindkét országnak erős nemzeti identitása van,

"szeretjük az országunkat, szeretjük a népünket, szeretjük a történelmünket, és készen állunk harcolni érte".

"Szóval mi nem szeretnénk egy nagy, európai egyesült államok vagy valami szuperállam részei lenni, és annak csak egy provinciájává válni. Mi büszke nemzetek és büszke államok vagyunk" - szögezte le, megismételve, hogy mindkét nép készen áll harcolni, ha arra volna szükség.

Az interjúban a miniszterelnök a migrációs válságra is kitért. "A magyarok nagyon határozottak ebben a témában, mert úgy gondoljuk, hogy a migráció nemcsak biztonsági probléma, habár az is, nézzék csak meg, mi megy a nyugati országokban. Úgy gondoljuk, hogy nemcsak gazdasági probléma, habár az, nézzék csak meg, milyen szociális nyomást helyez a migrációs áramlat a nyugati országokra" - mutatott rá Orbán Viktor.

A migrációt minden áron meg kell állítani

A kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyaroknak történelmi nézőpontjuk is van arról, hogy mi folyik most, hiszen Magyarország 150 évig török megszállás alatt állt. Amikor a történelmi tapasztalatokat és a nyugat-európai társadalmakban történő következményeket látják, akkor a magyarok számára egyértelmű, hogy ellenezni kell a migrációt. "A migráció rossz. A kérdés nem az, hogyan kezeljük. A kérdés, hogyan állítsuk meg, ha meg akarjuk őrizni eredeti vallási és kulturális hátterünket és civilizációnkat" - hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

9 hónapos kisfiút keres a rendőrség

9 hónapos kisfiút keres a rendőrség

A Szolnoki Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a 9 hónapos Balogh Krisztofer Laurent szolnoki lakost. A gyermek utolsó tartózkodási helyéről édesanyjával ismeretlen helyre távozott.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!