2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Külföld

Olaszországban újranyíltak az iskolák

Örömünnepnek nevezte Lucia Azzolina oktatásügyi miniszter a járványhelyzet miatt március 10. óta zárva tartó iskolák hétfői újraindulását, az oktatás azonban a húsz olaszországi tartományból egyelőre csak tizenkettőben kezdődött el.

  • Olaszországban újranyíltak az iskolák

Az iskolák újranyitását elsőként a hétfő reggeli járműforgalom hónapok óta nem tapasztalt intenzitása jelezte. Rómában diákok és szülők megrohamozták a metrójáratokat, két megállót ideiglenesen le is kellett zárni. A gyerekeiket saját autóval vagy motorral szállító családok a járműforgalmat növelték.

A szeptember 14-i hivatalos tanévkezdés napján tizenkét tartományban nyitották újra kapuikat az általános iskolák és a gimnáziumok, valamint szakközépiskolák. A hat és 18 év közötti korosztályban 5,6 millió diák tért vissza a padokba az oktatás március 10-i országos leállítása óta. Olaszországban még a júniusi érettségi vizsgának az írásbeli része is elmaradt, csak a szóbeliket tartották meg. A mostani újranyitással valamivel kevesebb mint egy millió tanár és kétszáznegyvenezer fős iskolai személyzet is visszatért munkahelyére.

Örömünnepnek nevezte a tanítás újraindulását Lucia Azzolina oktatásügyi miniszter, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt politikusa. Elismerte, senki sem tartja problémamentesnek az iskolák működtetését a járványintézkedések betartásával, de "sikerülni fog" - biztatta diákokat és pedagógusokat a miniszter. Giuseppe Conte miniszterelnök videoüzenetben kérte a fiatalok együttműködését az óvintézkedések betartásában. Sergio Matterella államfő a venetói Vo'Euganeo tanévnyitójának volt a díszvendége. A 3500 lakosú város az elsők között volt Olaszországban, amelyet február 23-tól karantén alá helyeztek.

Az oktatási intézményekre vonatkozó járványügyi protokoll szerint az iskolákban pedagógusoknak és diákoknak is - hatéves kortól - kötelező a szájmaszk viselete. Kivételt a tanterem jelent, ha az ülő tanulók között be tudják tartani a legalább egy méteres távolságot. Az iskolák többsége azonban azt tanácsolta a tanulóknak, a termekben is minél többet viseljék a szájmaszkot. Az oktatási tárca az első iskolai hétre 96 millió egyszer használatos sebészmaszkot küldött az iskolákba, ahova nem érkezett meg, ott a gyerekek saját maszkot viselnek. Több iskolába még nem érkeztek meg az egyszemélyes padok sem, ezért a tanulók pad nélküli székeken ülnek felmentéssel a füzetek és könyvek használata alól.

A testhőmérséklet-mérés szabályai is változóak: egyes iskolákban a szülők feladatának számít a gyerekek reggeli lázmérése, máshol az iskolakapuban állítottak fel lázmérő állomásokat.

A gyerekek külön be- és kijáratokon lépnek be és hagyják el az iskolaépületeket. Az osztálycsoportokat buborékrendszerben elszigetelik egymástól: a tanulók a szünetben sem hagyják el tantermüket. Több intézményben helyhiány miatt délelőtti-délutáni turnusban dolgoznak vagy más beosztás szerint rendezték át az oktatást. Minden iskolában külön járványfelelőst neveztek ki. Az óvintézkedések ellenére Róma egyik belvárosi gimnáziuma reggeli belépésekor készült felvételek szerint a diákok semmilyen távolságot nem tartottak be.

A Közegyészségügyi Hivatal (Iss) adatai szerint az oktatás újraindulásával a járványterjedés ereje legalább 0,4 tized százalékkal nőhet.

A szeptember 20-án és 21-én esedékes tartományi választásoktól érintett térségekben az oktatás ezt követően kezdődik majd el.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!