2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Novák Katalin: Sokszor az az érzésünk, hogy azok akarják nevelni a gyerekeinket, akik nem vállalkoztak saját gyermek nevelésére

Az egyetlen üzenetem, melyet a mai napon az Önök számára hoztam, annyi, hogy mindaddig nem tudjuk hatékonyan támogatni a nőket, amíg nem vesszük figyelembe, hogy a legtöbbjük (a legtöbbünk) édesanya vagy egy adott ponton az lesz - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának éves ülésén hétfőn New York-ban.

  •  Novák Katalin: Sokszor az az érzésünk, hogy azok akarják nevelni a gyerekeinket, akik nem vállalkoztak saját gyermek nevelésére

 Az államfő hangsúlyozta: a nőknek megadatott a kiváltság, hogy életet adjanak, ezért lehetővé kell tenni a lányoknak és nőknek szerte a világban, hogy saját maguk hozzák meg döntéseiket, és ne kényszerítsük őket az anyaság és a szakmai karrier közti választásra. Novák Katalin kiemelte, hogy a nyugati világban a nőknek már hasonló esélyük van az érvényesülésre, mint a férfiaknak, "az oktatásban, a karrierben, a munkahelyi előrelépésben az érdemi különbséget az jelenti, hogy vállalunk vagy nem vállalunk gyermeket". "Mindaddig nem tudjuk hatékonyan támogatni a nőket, amíg nem vesszük figyelembe, hogy a legtöbbjük édesanya vagy egy adott ponton az lesz" - mondta Novák Katalin, hangsúlyozva, hogy ő maga is három gyerek édesanyja.

Hozzátette: "irányíthatunk hadsereget, kormányozhatunk államokat, de a legfontosabbak és igazán nélkülözhetetlenek mégis a saját családunk számára vagyunk. Ott, és csak ott vagyunk pótolhatatlanok" - mondta. Novák Katalin angol nyelvű beszédében szólt arról, hogy a hagyományos család, amely a zsidó-keresztény kultúra alapját adja, támadások kereszttüzében áll, ezért meg kell védenünk a családot és a családi értékeket. A köztársasági elnök figyelmeztetett: "soha nem látott erők dolgoznak azon, hogy a családokat szétszakítsák" és eltántorítsák a fiatalokat a gyermekvállalástól, s jóllehet sokan idejétmúltnak gondolják a családos életet, Novák Katalin a hagyományos családok mellett kiállva leszögezte: "értékeink az idő múltával sem változnak".

Az államfő felhívta a figyelmet rá, hogy az anyából, apából és gyerekekből álló családok "célkeresztbe kerültek", mitöbb, "sokan lenézik azokat, akik a gyermeknevelésben teljesednek ki". Noha sokan támadják a családközpontú magyar modellt és "meg akarják akadályozni, hogy magunk döntsünk arról, hogyan neveljük a gyermekeinket", Novák Katalin kijelentette: Sokszor az az érzésünk, hogy azok akarják nevelni a gyerekeinket, akik nem vállalkoztak saját gyermek nevelésére. (…) de meg fogjuk védeni gyermekeinket, kultúránkat és a hagyományainkat". Az államfő kijelentette: nincs olyan élet, amelynek elvesztését a háború indokolhatná. Ferenc pápát idézve azt mondta, hogy igazságos háborúk nincsenek.

Úgy fogalmazott: "megismétlem a béke iránti szilárd elkötelezettségünket. Békét akarunk! Mi, keresztények, mi, magyarok, mi, anyák, nem táplálni akarjuk ezt a háborút, hanem be akarjuk fejezni!" Novák Katalin kiemelte, hogy Magyarországot, a háborúban álló Ukrajna egyik szomszédját képviseli. Azt mondta, a magyarországi és a határon túli magyarok nevében beszél, akik közül 150 ezren Ukrajna területén élnek, a magyar nemzeti közösség tagjaiként. "Egy éve háború árnyékában élünk, és még nem látjuk a végét. A szenvedés elsősorban a családokat érinti" - hangsúlyozta a köztársasági elnök. Az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának 67. éves ülésén a világ több országának államfője és kormánytagok is felszólaltak. Novák Katalin a nők helyzetével foglalkozó testület ülése előtt az ENSZ-be delegált ifjúsági küldöttekkel találkozott, akikkel fiatalokat érintő és érdeklő témákról beszélgetett, valamint a nők társadalomban betöltött szerepéről.

Beszámolt saját munkájáról és válaszolt a fiatalok kérdéseire. A magyar ENSZ ifjúsági képviselő mellett a találkozón részt vett többek között az Európai Unió, Dánia, Németország, Svájc és Japán küldötte. Novák Katalin beszélt a család és karrier összeegyeztethetőségéről, saját tapasztalatairól és utalt a magyar kormányban végzett munkájáról ezen a téren. Az esemény keretében Novák Katalin kétoldalú megbeszélésen vett részt Marokkó külügyminiszterével. Az államfő hivatalos Egyesült Államokbeli látogatása kedden Florida állam fővárosában, Tallahassee-ben folytatódik.

Fotó: www.sandorpalota.hu

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!