"Ezért békét akarunk. Hazánkban, Ukrajnában, Európában, a világban. Békét és az abból fakadó biztonságot" - hangsúlyozta Novák Katalin magyar köztársasági elnök az ENSZ Közgyűlés 78. ülésszakának általános vitájában kedden New Yorkban elmondott felszólalásában.
Az államfő megállapította: "tudjuk, a béke csak akkor kerül reális közelségbe, ha legalább az egyik fél elérkezettnek látja az idejét a tárgyalásoknak". - "Nem dönthetünk az ukránok helyett arról, hogy mennyi áldozatot készek vállalni, de kötelességünk képviselni saját nemzetünk béke iránti vágyát" - mondta Novák Katalin felszólalásában, amelyet mintegy 15 perccel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszéde után mondott el.
A köztársasági elnök a magyar delegáció vezetőjeként hangsúlyozta, hogy Magyarország világosan és egyértelműen elítéli a nemzetközi jog megsértését, egy másik állam megtámadását. "Oroszország Ukrajna elleni agressziója hatalmas szenvedést és pusztítást okozva romba döntötte Európa addig békés életét" - fogalmazott. Magyarország az áldozatok mellett és a további eszkaláció ellen van, ezért is nyújt méretén és erején felül humanitárius segítséget Ukrajnának és a háború elől menekülőknek - tette hozzá Novák Katalin.
Magyarország kiáll Ukrajna területi integritásáért és függetlenségéért, valamint megérti Ukrajna arra irányuló szándékát, hogy az európai országok közösségéhez szeretne tartozni, ezért elvárja mindazon értékek képviseletét, amelyek az európai közösséget jellemzik - hangsúlyozta az államfő.
Kijelentette, hogy a háború okozta szenvedés elsősorban a családokat érinti, és mivel az ukrán elnök meghívására a háború kitörése óta kétszer is ellátogatott Kijevbe, személyesen látta, hogy mit élnek át a családok, ha megtörik a béke.
A magyar köztársasági elnök beszélt a világ előtt álló demográfiai kihívásokról. Úgy vélte, hogy ha a népesedési problémákkal nem foglalkozik a világ, akkor azok már a közeljövőben felmérhetetlen hatással lesznek a gazdaságra, a társadalomra, a biztonságra.
Felhívta a figyelmet arra, hogy néhány napja fejeződött be az ötödik Budapesti Demográfiai Csúcs, "a demográfiai kérdések legjelentősebb nemzetközi fóruma", amely idén 5 kontinens 60 országából érkező állami vezetők, gondolkodók és szakértők részvételével zajlott, és üzenete az volt, hogy a családpárti erők kiállnak értékeik és érdekeik mellett.
Ha nincs gyermek, nincs jövő, "mi értelme van vigyáznunk a Földre, ha nincsenek gyerekeink, unokáink, akiknek továbbadhatjuk?" - tette fel a kérdést, és hangsúlyozta, hogy a magyarok a demográfiai válságra a megoldást a családok megerősítésében és támogatásában látják.
Magyarország megvédi a szülők szabadságát, és határozottan kiáll amellett, hogy a gyermeknevelés joga nem az államé, nem is az NGO-ké, nem a média- és tudatiparé, hanem a szülőké - szögezte le.
Az, aki gyermeket vállalt, bármikor kész megharcolni azért, hogy a gyermeke békében és szabadságban élhessen - hangsúlyozta. Magyarország felismerte, hogy a család a biztonság záloga, az erős, egységes és egészséges család garancia a biztonságra - fogalmazott Novák Katalin az ENSZ Közgyűlésének általános vitájában.