2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Külföld

Nógrádi György: A háborút az oroszok indították el, de az ukránok provokálták, az amerikaiak biztatására

Tavaly tavasszal már kész volt a mindkét országnak előnyös béke, de Biden nem engedte, hogy Zelenszkij aláírja – erről is beszélt az Origónak Nógrádi György.

  • Nógrádi György: A háborút az oroszok indították el, de az ukránok provokálták, az amerikaiak biztatására

A háborút az oroszok indították el, de az ukránok provokálták, az amerikaiak biztatására – jelentette ki Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő szerint Gerhard Schröder kijelentése, mely szerint a békemegállapodás már 2022 márciusában megvolt az oroszok és az ukránok között, régóta köztudott – az más kérdés, hogy a nyugati sajtó ezt következetesen megpróbálja elhallgatni.

Az Origónak Nógrádi György úgy nyilatkozott: a háború menetében legfeljebb az amerikai elnökválasztás hozhat majd fordulatot, ám addigra Európa „elképesztő veszteségeket szenved el" a válságban.

Gerhard Schröder barátja Vlagyimir Putyinnak, és közismert a Gazpromban korábban betöltött pozíciója is, ennek ellenére nem az orosz érdekek képviselője – viszont jól ismeri az orosz érdekeket, és megfelelően képes azokat elmagyarázni– így kommentálta az Origónak Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az egykori német kancellár Berliner Zeitungnak adott nagyinterjúját. Véleménye szerint Schröder személye – aki 60 éve tagja a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD), és 7 éven keresztül Németország kancellárja volt – igen megosztó ma Németországban. Felidézte: miután sok más nyugat-európai politikushoz hasonlóan, politikai karrierje után állást vállalt a Gazpromban, „Németországban leírták őt" – részint irigységből, részint pedig amiatt, mert Oroszország Németország ellenfele, sőt: ma már ellensége.

A volt kancellár interjúban tett kijelentése, mely szerint tavaly márciusban a küszöbön állt, majd különös hirtelenséggel meghiúsult az ukrán-orosz békekötés, Nógrádi György szerint nem újkeletű információ, még akkor sem, ha a nyugati sajtó gyakorlatilag elhallgatta.

A FELTÉTELEKET ELMONDÁSA SZERINT AKKOR MINDKÉT HÁBORÚS FÉL HAJLANDÓ LETT VOLNA ELFOGADNI: ÍGY MEGEGYEZTEK VOLNA EGYEBEK MELLETT ARRÓL, HOGY UKRAJNA NEM LÉP BE A NATO-BA, OROSZORSZÁG A KRÍMEN KÍVÜL NEM TART IGÉNYT MÁS TERÜLETEKRE, ÉS HOGY A DONBÁSZ TERÜLETÉN ÉLŐ OROSZ KISEBBSÉG AUTONÓMIÁT KAP UKRAJNÁN BELÜL.

„Schröder most nyilvánosságra hozta, hogy egy hónappal a háború kezdete után Volodimir Zelenszkij békét akart kötni az oroszokkal, de az amerikaiak ezt nem engedték. Ez így van! Emlékezhetünk rá:az ukrán elnök akkoriban azt nyilatkozta, hogy ők boldogan befejezik a háborút, mert a győzelmi esélyeik Oroszországgal szemben gyakorlatilag a nullához konvergálnak. Erre akkoriban nem igazán figyelt fel a világ, és azt kell mondanom, hogy sajnos most sem figyel..."– fogalmazott Nógrádi György.

Ezt a háborút – folytatta a szakértő

AZ OROSZOK KEZDTÉK EL, ÉS AZ UKRÁNOK PROVOKÁLTÁK, AMERIKAI UTASÍTÁSRA.

„A február 24-ei orosz támadás előzményei sokkal régebre nyúlnak vissza; Ukrajnában nagyon sok orosz származású állampolgárt megöltek. Ennek egyik legcsúnyább példája az volt, amikor egy épületet rágyújtottak az oroszokra – vagyis Ukrajna tulajdonképpen provokálta Oroszországot".

Ezt a háborút nagy valószínűséggel egyik fél sem fogja megnyerni – fűzte hozzá Nógrádi György. 

„Egyes szakértők szerint fordulatot hozhat a háború menetében a jövő év novemberében esedékes amerikai elnökválasztás. Ezzel csak egy probléma van:

ADDIGRA EURÓPA TOVÁBBI, ELKÉPESZTŐ VESZTESÉGEKET SZENVED A VÁLSÁGBAN.

A szankciós csomagok visszaütöttek: az igaz, hogy Oroszországot is érik veszteségek miatta, de Európa sokkal nagyobbat bukik!" – zárta a beszélgetést Nógrádi György.

Forrás: Origo.hu

Fotó: Itt még közelinek tűnt a béke: egy asztalnál az orosz és az ukrán békedelegáció a törökországi Isztambulban, a Dolmabahce palotában, 2022 márciusában; FORRÁS: SPUTNIK VIA AFP/SERGEY KARPUHIN

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!