A szélsőséges fegyveresek a Borno államban található Bita faluban lévő katonai támaszpont ellen indítottak támadást. "A terroristák heves tüzet nyitottak a 114. zászlóalj bázisára, a támadásnak három katona áldozatul esett" - mondta az egyik nyilatkozó.
A dzsihadisták két páncélozott katonai járművet és fegyvereket is zsákmányoltak, miután felgyújtottak két másik járművet, köztük egy aknamentesítő teherautót.
Bita mindössze néhány kilométerre fekszik Gwoza várostól, amelyet az Iszlám Állam nemzetközi terrorhálózathoz kötődő Boko Haram 2014-ben meghódított, de egy évvel később a nigériai hadsereg a csádi erők támogatásával visszafoglalta.
Január végén legalább 27 nigériai katona halt meg az ország északkeleti részén egy dzsihadista öngyilkos merényletben a Timbuktu-háromszögben, a Borno és Yobe államokat határoló területen. Ez volt volt az utóbbi évek egyik legtöbb halálos áldozattal járó támadása a nigériai hadsereg ellen.
A térségben a Boko Haram csoport és rivális frakciója, az Iszlám Állam Nyugat-afrikai Tartománya (ISWAP) nemcsak a hadsereget, hanem a civileket is rendszeresen támadja, és a falvakból nőket és gyermekeket is elrabolnak.
A dzsihadista lázadás 2009-es kezdete óta Nigéria északi és középső részén a konfliktus több mint 40 ezer halálos áldozatot követelt, és kétmillió ember kényszerült lakhelye elhagyására az országban, ami az ENSZ szerint súlyos humanitárius válságot idézett elő. Az erőszak azóta átterjedt a szomszédos Nigerre, Csádra és Kamerunra is.
A szélsőséges csoport, miután ellenőrzése alá vonta Borno állam jelentős részét, a területet kalifátusnak nyilvánította.
MTI