2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Németh Zsolt: Oroszország valószínűleg visszatér az Európa Tanácsba

Oroszország valószínűleg visszatér az Európa Tanácsba, Magyarország pedig bízik abban, hogy ezzel sikerül helyreállítani a szervezet páneurópai jellegét - mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kedden az MTI-nek Brüsszelből telefonon.

  • Németh Zsolt: Oroszország valószínűleg visszatér az Európa Tanácsba

Németh Zsolt, aki részt vesz a tanács ülésén, elmondta: 2014-ben, a Krím-félsziget megszállása után az Európa Tanács megfosztotta Oroszországot a szavazati és felszólalási jogától, idén májusban azonban a miniszteri bizottság nagy többséggel támogatta, hogy Oroszország részt vegyen a főtisztviselők megválasztásában és újra gyakorolhassa a szavazati jogok egy részét.

Az Európa Tanács közgyűlése ezen a héten foglalkozik a kérdéssel, és valószínűsíthető, hogy Oroszország visszatérhet a szervezetbe - közölte a külügyi bizottság elnöke.

Hozzátette, Magyarország távol maradt a hétfői szavazástól, mert problémásnak találja, hogy Ukrajna helyzete továbbra is rendezetlen, valamint nem egyértelmű, hogy mely jogokat adnák vissza Oroszországnak és mely szankciókat tartanák fenn.

Magyarország ugyanakkor üdvözli Oroszország visszatérést az Európa Tanácson belül zajló párbeszédhez, hiszen páneurópai szervezetről van szó - emelte ki Németh Zsolt.

Megjegyezte: a "páneurópai párbeszéd" helyreállításához azonban nem elég Oroszország visszatérése, számos kérdést kellene tisztázni az emberi jogok területén is.

Németh Zsolt elmondta azt is, hogy a tanács e heti ülésén veszi át Franciaország Finnországtól az elnöki teendőket, és Franciaország is úgy gondolja, hogy emberi jogok európai védelmének legfontosabb intézménye az Európa Tanács. Ebből fakadóan pedig tisztázni kell az Európa Tanács és az Európai Unió (EU) közötti munkamegosztás kérdését. Az emberi jogok és a jogállamiság védelme ugyanis hangsúlyosan vetődik fel az EU keretei között is, de úgy gondolják, hogy ennek valódi felelőse az Európa Tanács, ezért fontos, hogy kialakuljon egy rendszeres párbeszéd az unió és a tanács között.

A külügyi bizottság elnöke végül kitért arra is, hogy szerdán választ új főtitkárt a tanács: az Európai Néppárt jelöltje Marija Pejcinovic Buric horvát, a liberálisoké pedig Didier Reynders belga külügyminiszter; Magyarország a néppárt jelöltjét támogatja.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!