Carmen Meléndez hozzátette, hogy 22 bandatagon kívül 4 rendőr is meghalt. Az akcióban a biztonsági erők csaknem 2500 embere vett részt.
Delcy Rodríguez alelnök azt mondta, hogy a városrészben ellenzéki politikusokhoz köthető bűnbandák garázdálkodtak, ám neveket nem említett. Kifejtette továbbá, hogy a razziák során három, egy kolumbiai félkatonai csoporthoz tartozó embert őrizetbe vettek.
A napokon át tartó tűzharcok miatt a negyed több lakója elhagyta otthonát.
"Olyan volt az egész, mint egy háború" - mondta egyikőjük újságíróknak.
Ellenzéki politikusok és emberi jogi csoportok évek óta azt vetik a kormány szemére, hogy igyekszik eltitkolni a rendőrségi razziák civil áldozatainak számát.
Bírálták továbbá azokat az egyezségeket is, amelyeket a vezetés kötött egyes bűnbandákkal. Ezek értelmében bizonyos városrészekben nem a rendőrök, hanem e bandák tagjai biztosítják a rendet. Sokan úgy vélik, hogy az ilyen megegyezések csupán erősítik a bűnözői csoportok befolyását.
"Miközben civileket és rendőröket öltek meg, Caracas nyugati része két napon át félelemben élt" - szögezte le Juan Guaidó ellenzéki vezető.
A venezuelai kormány ezzel szemben az ellenzéket, az Egyesült Államokat és Kolumbiát vádolja a bűnbandák támogatásával.
MTI