2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Külföld

Módosította a román parlament a veszélyhelyzetről szóló kormányhatározatot

Módosított formában erősítette meg szerdai együttes ülésén a kétkamarás román parlament a veszélyhelyzet kihirdetéséről rendelkező határozatot, amelyet a koronavírus-járvány miatt adott ki a kormány.

  • Módosította a román parlament a veszélyhelyzetről szóló kormányhatározatot

A parlament egyebek mellett visszahelyezte az önkormányzatok hatáskörébe a kórházi vezetők leváltásának és kinevezésének jogát, amelyet a rendkívüli állapot idején vett át a kormány. A kormánynak előírták azt is, hogy ingyenesen biztosítson a "rászorulóknak" védőmaszkot, miután kötelezővé tette viselésüket a zárt terekben.

Egy másik módosítás szerint a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idején csak a kormánynak van joga vesztegzárat elrendelni vagy meghosszabbítani, akkor is, ha az intézkedés behatárolt térségre - egy vagy több településre - korlátozódik.

Romániában május 14-én járt le a két hónapja bevezetett rendkívüli állapot, hétfőtől pedig veszélyhelyzetet hirdetett a kormány, hogy meghozhassa a koronavírus-járvány megfékezését célzó óvintézkedéseket.

A veszélyhelyzet idején 500-tól 2500 lejig (37 ezer - 183 ezer forint) terjedő bírságot kockáztat az, aki nem visel védőmaszkot nyilvános zárt térben, megszegi a kijárási korlátozásokat, vagy tiltott tömegrendezvényeken vesz részt. Kétszer ekkora bírság jár a karanténszabályok megsértéséért, míg a tiltott tömegrendezvények (tüntetések, koncertek, sportrendezvények) szervezéséért akár 15 ezer lejes (1 millió 100 ezer forint) büntetést is kiszabhatnak.

A baloldali parlamenti többség a veszélyhelyzetet kihirdető kormányhatározat módosításával is a jobboldali kisebbségi kormány feletti ellenőrzést akarja gyakorolni, arra hivatkozva, hogy a kabinet visszaél a járvány kapcsán szerzett rendkívüli felhatalmazásával.

Azt is a parlament írta elő korábban, hogy - az államfő által kihirdetett rendkívüli állapot mintájára - a veszélyhelyzet bevezetéséhez is meg kell szereznie a kormánynak a parlament hozzájárulását. A szerdai együttes ülésen ezt a felhatalmazást szavazta meg nagy többséggel a parlament, de nem abban a formában, ahogyan azt a kormány kérte.

Romániában csak másfél hónapra, a járvány tetőzéséig csendesedett el a pártok közti csatározás. Május eleje óta a járványügyi és gazdasági válságkezelő intézkedések is éles belpolitikai csatározások témájává vált az elnapolt önkormányzati, illetve az év végén esedékes parlamenti választásokra készülő Romániában.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!