Éric Zemmour, Orbán Viktor és a magyar modell tisztelője, a legnagyobb francia esszéista Jérôme Fourquet „Francia szigetvilág” (L'Archipel français) című könyve nyomán arról értekezik tehát a Le Figaróban, hogy miért fontos ismérv vagy mutató egy ország jövője szempontjából az, hogy milyen keresztneveket adnak gyerekeiknek az ott élő emberek.
Fourquet, az Ifop közvélemény-kutató cég stratégiai igazgatója, leginkább a francia szélsőségekről, a franciaországi vallásokról, a migrációról vagy az identitásról szóló tanulmányairól ismert. Új könyvének előszavában a neves brit történészre, John Dickinsonra hivatkozik, aki szerint a keresztnévnek kulturális „lenyomata” van egy ország történetében, a családi, logikai láncokon keresztül az életmódra, életvitelre, regionális érzékenységre is következtetni enged. Zemmour szerint a könyv egyszerre intellektuális figyelmeztetés és a médián keresztüli felhívás. Arra is felhívja figyelmet, amit az egyetemi, politikai és médiaközeg valójában elrejt a francia emberek elől. Zemmour dicséri Fourquet módszerét is, aki inkább arányokat használ ott (és a végén látni fogjuk, hogy „minden arányszámokban végződik”), ahol mások szöveges magyarázatot adnának. De kerüli az olyan kliséket is, mint például. „Franciaország többé nem Franciaország”, helyette inkább azt írja, hogy „egy sokoldalú és megosztott nemzet születése”. Ez a nagy francia esszéista, Zemmour kiindulópontja.
Szerinte ugyanis Franciaország mindig is többoldalú, megosztott ország volt, az állandó polgárháború, vallásháborúk földje. Zemmourra amúgy is jellemző, hogy nagy történelmi képekben, fordulatokban gondolkodik, hogy csak Francia öngyilkosság című művét idézzük, amely felkavaró leszámolás például 1968 hazugságaival.
A teljes cikket az Origo-n olvashatják.
