2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Milos Zeman cseh államfő élesen kritizálta az Európa Bizottságot

  • Milos Zeman cseh államfő élesen kritizálta az Európa Bizottságot
cseh_(6).jpg
 
 Milos Zeman
Europress/AFP
 

 

"Az Európai Unió kormányának szerepét az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács tölti be. Az Európai Bizottságnak normális adminisztratív szervvé kell válnia, valamiféle hivatalos szolgáltatóvá. Az, ahogy az Európai Bizottságot ma kezeljük, hiba" - jelentette ki Milos Zeman cseh államfő a közszolgálati Cseh Televízióban vasárnap késő este sugárzott interjúban.

Zeman szerint az Európai Unió működésében szükséges változásokat az európai parlamenti választások eredményétől függően lehet majd megvalósítani. A cseh vezető úgy véli, hogy az EP-nek jogot kell kapnia új törvények kezdeményezésére.

Az Európai Uniónak a külügyminiszteren kívül közös védelmi miniszterre és pénzügyminiszterre is szüksége van. A közös védelmi miniszterre azért, mert "még nem múlt el az iszlám terrorizmus veszélye", pénzügyminiszterre pedig azért, hogy megakadályozhassa például azt, hogy a nagy cégek a számukra kedvezőbb adózási feltételeket biztosító uniós tagországba viszik át vállalkozásaikat - közölte.

A Brexit nem más, mint szervezett káosz, és miután senki nem tudja mit kellene csinálni, mindenki aktivitást színlel - fogalmazott Milos Zeman.

"A britek teljes mértékben nevetségessé teszik magukat. Ideje befejezni ezt a szenvedést" - jelentette ki a politikus. Szerinte a brit parlamentnek most már meg kell szavaznia az ország távozását az EU-ból, és új népszavazást a témában csak tíz év múlva szabadna kiírni.

Zuzana Caputová szlovák elnökjelölt győzelméről Milos Zeman azt mondta: érti, hogy az emberek új arcokat szeretnének látni a politika színpadán, de meggyőződése, hogy az államfői funkció nagyon komoly munka, amely felkészült és profi politikusokat igényel.

Zeman ezzel magyarázta, hogy miért támogatta a választások előtt Maros Sefcovicot, aki végül alulmaradt Caputovával szemben.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!