2023. 05. 30. Kedd Janka, Zsanett napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Hogyan csináljunk rossz filmet 11:05

Külföld

Mégsem vonul karanténba az ír kormány

Mégsem kell karanténba vonulnia az ír kormánynak, miután a gyanús tüneteket mutató miniszternek végül negatív lett a koronavírus-tesztje - jelentette az ír média kedden késő este a kormányszóvivőre hivatkozva.

  • Mégsem vonul karanténba az ír kormány

Korábban elővigyázatosságból korlátozták az ír kormány minisztereinek mozgását, és azt tervezték, hogy távmunkában látják el feladataikat, miután Stephen Donnelly egészségügyi tárcavezető koronavírus-fertőzésre utaló tünetekkel megbetegedett. Micheál Martin kormányfő azt is közölte kedden, hogy a törvényhozás is várhatóan felfüggeszti működését egy hétre.

A miniszter negatív teszteredménye következtében viszont ezekre a lépésekre mégsincs szükség - közölte később az ír kormány szóvivője.

Írországban kedden jelentették be a korlátozások új, ötfokozatú rendszerét, amelynek keretében elhalasztották a dublini bárok újranyitását és a nemzetközi utazásokra vonatkozó szigorítások feloldását is a fertőzöttek számának emelkedése miatt.

 

Karanténba vonul az ír kormány

A teljes ír kormány karanténba vonul és otthonról dolgozik, miután az egészségügyi miniszter megbetegedett.

A parlament azonban jövő hétig vagy a miniszterelnök további utasításáig felfüggeszti tevékenységét.

Írországban az utóbbi 24 órában 357 új fertőzöttet regisztráltak és az utóbbi egy hétben folyamatosan nő az új betegek száma.

A járvány kitörése óta 1787-en hunytak el a járványban.

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szavazás

Szavazás

Karácsony Gergely szerint hadban állunk Oroszországgal. Ön háborúpártinak tartja?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!