2024. 10. 23. Szerda Gyöngyi napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális extra

Következik:

Napi aktuális extra 04:20

Külföld

Mégsem biztos, hogy kivonulnak Európából Soros György alapítványai

Bejelentették, hogy kivonul - mégis marad Európában a Soros-hálózat! Újraszervezik munkájukat, de a szervezetek továbbra is aktívan kívánják befolyásolni a magyar belpolitikát is. Míg korábban a börtön-biznisz és a gyöngyöspatai romák kártérítésében, most a recski árvízkárosultak ügyében hergelnek, és támadják a kormányt.

  • Mégsem biztos, hogy kivonulnak Európából Soros György alapítványai

A Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványai kivonulnak Európából - jelent meg a híradásokban hétfőn. A sajtó arról ír, hogy a döntés mögött a birodalom új vezetője, Alexander Soros állhat. A Szabad Európa értesülései szerint a szervezetek a világ más részeire helyezik át forrásaikat.

Mégsem vonul ki teljesen az Európai Unióból a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványai - erről már az Index számolt be kedden. A portál szerint mindössze újraszervezik munkájukat. A sorok közül az olvasható ki, hogy az Unió és a tagállamok viszik ezentúl tovább ugyanazokat a projekteket - de már közpénzből.

Azt, hogy jelenleg is aktívan működnek a Soros Alapítványok, bizonyíthatja az is, hogy a börtönbizniszben és a gyöngyöspatai roma kártérítésekben aktív szerepet játszó Magyar György ügyvéd újra felbukkant a civil alapítványok és a baloldal által felkapott témákban.

Magyar György a HírTV értesülései szerint most a recski Hunyadi utca károsultjainak ügyében is fellépne. A hevesi településre óriási mennyiségű csapadék zúdult még júniusban, a saras árhullám rázúdult a házakra. Az épületek részben engedély nélkül készültek és néhány az önkormányzat és a bánya területén állt. Magyar György már a bányahatóságot is megvádolta, hogy homályosan fogalmaznak, volt-e egyáltalán az óriási eső miatt üzemzavar az üzemben.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Komment - Mit jelent ma nekünk 1956. október 23-a?

Komment - Mit jelent ma nekünk 1956. október 23-a?

Ezúttal is négy vendéggel igyekeztünk a különböző témákat egy kicsit könnyedebb köntösben megvizsgálni és lendületes hangvételben megbeszélni a legfontosabbakat. Műsorvezető: Mészáros Nóra.
Halomra ölik egymást az emberek Szudánban

Halomra ölik egymást az emberek Szudánban

Két nap alatt több mint hetven ember vesztette életét Szudánban a hadsereg és a félkatonai erők összecsapásaiban - jelentették kedden a szudáni fővárosban működő önkéntes mentőalakulatok és helyi aktivistacsoportok.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!