2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Külföld

Megkezdődött az ISIS utolsó fellegvárának ostroma

Megkezdték a támadást a kurd egységek a kelet-szíriai Baghúz ellen, amely az Iszlám Állam terrorszervezet kezén lévő utolsó település az országban. A hadsereg szerint a településen egyetlen civil sem maradt. A kimenekülő lakosok ugyanakkor arról számoltak be, hogy sok külföldi dzsihadista van a várost védők között.

  • Megkezdődött az ISIS utolsó fellegvárának ostroma

Oroszországból jöttem - mondta az Iszlám Állam egy feltételezett harcosa, akit a kurd erők fogtak el Baghúz mellett. A férfiak fegyvertelenek voltak, a családjaikkal együtt menekültek ki a terrorszervezet uralma alatt álló utolsó szír településről, amelyet már teljesen körbe zártak. A milicisták azt mondták, azért jöttek, hogy megadják magukat.

Menekültek is érkeznek még a városból, sokan teljesen legyengülve, betegen és éhesen. A kurd erők információi szerint már minden civil elhagyta a várost, így elindíthatják a támadást.

Erőink megkezdték az előrenyomulást, és tűzharcba bocsátkoztak az ellenséggel. Amennyiben civilekkel találkozunk, akkor igyekszünk kimenekíteni őket a harcmezőről - mondta a helyszínen harcoló kurd erők szóvivője, Muszafa Báli.

Baghúz eleste mérföldkőnek számítana az Iszlám Állam ellen tartó több éves harcban. Ezzel ugyanis valóban megszűnne a kalifátus, amelynek területe egykor Irak és Szíria tartományaira terjedt ki. Irak megerősítette a határ védelmét, nehogy az érkezők közé vegyülve fegyveresek szivároghassanak be és újraszervezzék a dzsihádista terrorcsoportot.

Erre szakértők szerint komoly esély van, Irak Szíriával határos területe ugyanis az utóbbi években a dzsihádisták hátországa volt. Itt gyűltek össze a világ minden tájáról az Iszlám Állam hívei, erről a baghúznál harcoló kurd erők is meggyőződhettek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!