Alexander Van der Bellen osztrák államfő bécsi sajtótájékoztatóján bejelentette: megbízta Kicklt, hogy kezdjen tárgyalásokat a konzervatív Osztrák Néppárttal (ÖVP). Hozzátette, "a döntést nem volt könnyű meghoznia".
Az ÖVP az érintett pártok korábbi nyilatkozatai szerint pillanatnyilag az FPÖ egyetlen lehetséges koalíciós partnere. Christian Stocker, az ÖVP újonnan kinevezett ügyvivő vezetője vasárnap jelezte, hogy pártja kész egyeztetéseket kezdeni a koalícióról az FPÖ-vel. Stocker azt követően került az ÖVP élére, hogy Karl Nehammer kancellár lemondott a pártelnöki tisztségről.
Ausztriában a kormányalakítási tárgyalások szombaton szakadtak meg váratlanul az ÖVP és a szociáldemokraták (SPÖ) között, miután a NEOS liberális párt előző nap meglepetésszerűen kilépett a hárompárti koalíciós egyeztetésekből. A tárgyalások azóta húzódnak, hogy az államfő októberben Karl Nehammer kancellárt bízta meg egy új kormány létrehozásával.
A szeptember végén tartott választáson ugyan az FPÖ szerezte a legtöbb szavazatot, de akkor még minden osztrák politikai párt kijelentette: nem akar koalíciót kötni az általuk szélsőjobboldalinak tartott párttal. Nehammer azt az álláspontot képviselte, hogy nem fog az FPÖ vezetőjével együtt kormányozni.
A kancellár múlt hétvégén bejelentett lemondása azonban más helyzetet teremtett, és az ÖVP egyik vezető politikusa, Wilfried Haslauer, Salzburg tartomány kormányzója úgy fogalmazott az ORF műsorszolgáltatónak nyilatkozva: "még nagyon az elején tartanak, az egyeztetések kimenetele nyitott".
A közvélemény-kutatások szerint az FPÖ támogatottsága tovább nőtt a szeptemberi választás óta.
Fotó: Herbert Kicklt, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke távozik az Alexander van der Bellen osztrák államfővel tartott megbeszéléséről Bécsben 2025. január 6-án. MTI/EPA/Max Slovencik