2024. 10. 23. Szerda Gyöngyi napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció extra

Következik:

Láncreakció extra 14:00

Külföld

Meghalt egy magyar katonatiszt Csádban

Meghalt a Csádba akkreditált magyar katonai attasé – írta meg a Magyar Nemzet. A lap hozzáteszi: Vékás-Kovács Imre alezredest, a Magyar Honvédség kiemelkedő tisztjét szállodai szobájában találták holtan, idegenkezűségre utaló jel nem merült fel.

  • Meghalt egy magyar katonatiszt Csádban

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint meghalt Vékás-Kovács Imre alezredes, aki a csádi fővárosba, N’Djamenába volt akkreditálva mint Magyarország katonai attaséja – írja az MTI. A kiváló katona és diplomata a Száhel-övezetben végzett szolgálatot, ahol fontos szerepet vállalt a magyar védelmi és biztonságpolitikai célok előmozdításában. A közleményből kiderül, hogy a hétfőn elhunyt alezredes az elmúlt napokban rosszullétre panaszkodott, majd szállodai szobájában holtan találták rá. 

A halál pontos okait Magyarországon fogják megállapítani, de idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

Vékás-Kovács Imre 1988-ban kezdte katonai pályafutását, és azóta számos műveleti területen, valamint diplomáciai beosztásban szolgált. Külszolgálatát nemrég kezdte meg a terrorizmus és az illegális migráció által fenyegetett Száhel-övezetben, amely Magyarország számára kiemelt stratégiai fontosságú. A magyar kormány a szeptemberben aláírt stratégiai partnerség keretében törekszik a régió biztonságának megerősítésére. 

A tárgyalások során a felek a terrorizmus elleni közös fellépésről, valamint az illegális migráció visszaszorításának módozatairól egyeztettek, ami különösen fontos a déli irányból érkező fenyegetésekkel szemben.

A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium mély részvétét fejezte ki az elhunyt családja felé, és gondoskodnak Vékás-Kovács Imre hazaszállításáról.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: AFP

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!