2024. 10. 15. Kedd Teréz napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Komment 17:50

Külföld

Meghaladta a háromezret a halálos áldozatok száma Svédországban

Meghaladta a 3 ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma Svédországban - jelentették be csütörtökön a svéd egészségügyi hatóságok.

  • Meghaladta a háromezret a halálos áldozatok száma Svédországban

A 10,3 milliós Svédországban az utóbbi 24 órában 99 új koronavírusos halálesetet jegyeztek fel, ezzel 3040-re emelkedett a COVID-19 betegségben elhunytak száma. A diagnosztizált fertőzöttek száma 24 600 fölött van. Anders Tegnell járványügyi szakértő újságíróknak elmondta: eddig sikerült a járványt olyan keretek között tartani, hogy a megbetegedések nem terhelik túl az egészségügyi ellátórendszert. A járvány kirobbanása óta 1645 fertőzött került intenzív osztályra.

Más észak-európai országokkal ellentétben, amelyek a bezárkózás stratégiáját választották a járvánnyal szemben, Svédország nem vezetett be kijárási korlátozásokat, mert úgy ítélte meg, hogy a drasztikus intézkedések nem hatékonyak olyan mértékben, amely igazolná azok káros társadalmi hatásait. Egyedül az 50 főnél népesebb rendezvényeket tiltották be, illetve nem lehet látogatni az idősotthonokat sem. Minden egyéb tekintetében a kormány annyit kért az emberektől, hogy "viselkedjenek felelősen" a járvány idején, és tartsák be az egészségügyi ajánlásokat.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Horvátországban 970 euróra nő a bruttó minimálbér januártól

Horvátországban 970 euróra nő a bruttó minimálbér januártól

Horvátországban 2025. január 1-jétől a minimálbér 130 euróval bruttó 970 euróra (közel 390 ezer forint), az átlagbér pedig a kormány mandátumának végéig, 2028-ig 1600 euróra (640 ezer forint) nő - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden a parlamentben.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!