2019. július 22.,
hétfő, Magdolna napja

Donald Trump: Orbán Viktor jó munkát végez az országa biztonságának megőrzésében

MTI

2019. május 13., hétfő 20:41

Orbán Viktor miniszterelnök jó munkát végez Magyarország biztonságának megőrzésében - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a washingtoni Fehér Házban, ahol a magyar kormányfőt fogadta munkalátogatáson.

Úgy fogalmazott, hogy a magyar miniszterelnököt egész Európában tisztelik. Kiemelte, azt is, hogy Magyarország büszke és jó tagja a NATO-nak.

Méltatta Trump azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket a magyar kormány tesz az illegális migráció ellen. Leszögezte, hogy ez a jelenség Európában óriási problémát okoz, és az egyes országok különbözőképpen igyekeznek megbirkózni vele.     

A magyar kormányfő szigorú ember, de nagy tisztelet övezi - hangoztatta.     

Orbán Viktor a sajtó előtt tett nyilatkozatában megköszönte az amerikai elnöknek a meghívást. Látogatásának fő céljaként az Egyesült Államok és Magyarország közti stratégiai szövetség kiterjesztését emelte ki.     

Hangsúlyozta, hogy a két ország számos fontos területen hasonló erőfeszítéseket tesz, és a közös témák közül kiemelte az illegális bevándorlást, a terrorizmus elleni harcot és a keresztény közösségek védelme érdekében tett lépéseket.     

A demokratikus reformokat érintő kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök hangoztatta, hogy a kormány a 2011-ben kidolgozott új alkotmány alapján dolgozik. Emlékeztetett arra, hogy a nép több alkalommal ezt a kormányt választott meg, és kijelentette, örömmel tesznek eleget ennek a feladatnak.

A találkozó jóval hosszabb ideid tartott, mint tervezték, és egy szűk körű megbeszéléssel kezdődött, amelyen Donald Trump és Orbán Viktor mellett részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Michael Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. A szűk körű megbeszélést plenáris tanácskozás követte.

 

A találkozó előtt Orbán Viktor beírt a Fehér Ház emlékkönyvébe.   

Donald Trump amerikai elnök a tájékoztatón Iránról szólva azt mondta: Irán nagy hibát követne el, ha megpróbálna fellépni az Egyesült Államok ellen, miután Washington repülőgép-anyahajót és harci gépeket küldött a térségbe. Arra figyelmeztette Iránt: "ha csinálnak valamit, nagyon megszenvedik majd". Arra az újságírói kérdésre, amely konkrétumokat tudakolt, az elnök csak annyit válaszolt: az érintettek "tudják, hogy mire gondolok". Mindazonáltal azt hangoztatta, hogy az amerikai kormány egyelőre várakozó állásponton van.

A találkozóról Orbán Viktor is megosztott egy fotót a Facebook-oldalán. 

A látogatás előzményei

Május elsején érkezett meg a hivatalos meghívó Magyarországra az Egyesült Államokból. Orbán Viktor néhány nappal később azt mondta, hogy pénzről, bevándorlásról és gazdaságról tárgyalnak majd. A magyar kormány arra számított, hogy Trump győzelme és a demokraták bukása után javulnak majd a magyar-amerikai politikai kapcsolatok. Elemzők szerint az elmúlt bő két évben valóban ez történt – hangzott el az M1-en.

„Nem mindegy, hogy aki az Egyesült Államok leendő elnöke lesz, mit gondol a bevándorlásról, ez meg fogja határozni az életünket” – ezekkel a szavakkal méltatta Donald Trump politikáját Orbán Viktor három éve Tusnádfürdőn. A kormányfő még az amerikai elnök megválasztása előtt arról beszélt: támogatja a republikánus jelölt határozott és egyértelmű bevándorlásellenes álláspontját.

Donald Trumpot 2016-ban választották meg az Egyesült Államok elnökévé. Orbán Viktor miniszterelnökkel először két héttel később, telefonon egyeztetett. A miniszterelnök akkor egy interjúban úgy fogalmazott: Donald Trump világossá tette, hogy nagyra tartja Magyarországot, így komoly remény mutatkozik arra, hogy a demokrata kormányok alatt megromlott viszony rendeződhet az Egyesült Államokkal.

Elsőként az amerikai külügyminiszter látogatott Budapestre

A diplomáciai kapcsolatok újjáépítésének jegyében elsőként februárban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter látogatott Budapestre. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter akkor arról beszélt, az előrelépés annak köszönhető, hogy mind a Trump-kormányzat, mind pedig a magyar kormány hazafias politikát képvisel.

Szakértők szerint a két ország politikája az elmúlt években számos kérdésben közelített egymáshoz.

Az Egyesült Államok és Magyarország kormánya így például a közel-keleti keresztények üldözése elleni fellépésben, az Izraellel ápolt jó kapcsolatokban, a családpolitikában, az adócsökkentések kérdésében, valamint a védelem, a gazdaság és a kereskedelem terén is hasonló álláspontot képvisel.

A legtöbb egyezést mégis a migrációs politika mutatja, Orbán Viktor és Donald Trump is világossá tette, hogy határozottan kiáll a nemzetek szuverenitása és a bevándorlás megfékezése mellett.

MTI/hirado.hu/Origo/Hír TV