2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Külföld

Máris korrupciós botrányba keveredett az új francia egészségügyi miniszter

Agnès Firmin Le Bodo, Franciaország újonnan kinevezett egészségügyi minisztere ellen vizsgálat folyik, mert 20 ezer euró értékben be nem jelentett luxusajándékokat fogadott el, miközben gyógyszerészként dolgozott - írja a Mandiner a Politico hírportálra hivatkozva.

  • Máris korrupciós botrányba keveredett az új francia egészségügyi miniszter

A lap közlése szerint órákat, pezsgősüvegeket, okostelefonokat és televíziót kapott az Urgo laboratóriumaitól, amit nem jelentett be a megfelelő fórumon. Márpedig a szigorú francia szabályozás szerint mind az ajándékot adó cégek, mind az azt elfogadó munkatárs esetében meg kell felelni az átláthatóság elvének.

A vizsgálat júniusban indult, az első tárgyalásra januárban kerülhet sor, addig Bodo és ügyvédje nem nyilatkozik.

A Mediapart nevű szaklap értesülései szerint a vizsgálat része annak a szélesebb körű eljárásnak, amit az Urgo laboratóriumok illegális kereskedelmi gyakorlataival kapcsolatban folytattak, és állítólag 2015 és 2021 között több mint 55 millió eurós ajándékot ajánlottak fel gyógyszerészeknek az egész országban.

Borítókép: Agnès Firmin Le Bodo, fotó: AFP

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

Magyar Péterék azt terjesztik a követőik között, hogy gyűléseik helyszínein a rendőrség munkatársai blokkolták az internetet és a mobilhálózat elérhetőségét. A rendőrség reagált: ez természetesen nem igaz, nem tettünk ilyet és nincs is ilyenről tudomásunk – írják a Police.hu-n.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!