2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Már a nőket is agresszívan viszik katonának a kétségbeesett ukránok

Általános mozgósításról rendelkező törvényjavaslatot terjesztettek be az ukrán nemzetgyűlésbe. A jelenleginél jóval kevesebben kaphatnak mentességet, amennyiben az ukrán parlament jóváhagyja a javaslatot. Jövőre katonai nyilvántartásba veszik a nőket is, akiknek kötelező alapkiképzésen kell majd részt venniük, és ezentúl be is sorozhatják őket – írja a Magyar Nemzet. Mindeközben már most egyre kegyetlenebb az embervadászat Ukrajnában. Boltokat, piacokat, éttermeket és edzőtermeket vesznek körül a fegyveres toborzók, ahonnan minden hadkötelest magukkal hurcolnak.

  • Már a nőket is agresszívan viszik katonának a kétségbeesett ukránok

A Magyar Nemzet szerint az elmúlt napokban kegyetlen mozgósításba kezdtek a katonai hatóságok Ukrajnában. A különböző megyékbe több száz fős, jól felfegyverzett kommandókat küldött a kijevi vezetés, ahol azok felforgattak mindent. A sisakos, golyóálló mellényes, gépfegyveres sorozók nem szégyenlősködtek Kárpátalján sem, ahova a helyi – részben még szabad – sajtó értesülései szerint 250-en érkeztek.

 

Először Ungvár, Munkács, Beregszász és Huszt edzőtermeibe törtek be váratlanul hadkötelesek után kutatva, majd ezt követték az éttermek, a szupermarketek, a benzinkutak és termálfürdők. A 18 és 60 év közötti férfiakat kérdés nélkül magukkal vitték.

A december eleje óta tartó razzia a helyi elitet is váratlanul érintette, ők ugyanis mindent megpróbálnak megtenni annak érdekében, hogy ne kelljen bezárni a vállalkozásaikat. A szovjet megszállásra hajazó akciók után azonban csak kevesen mernek étterembe vagy éppen termálfürdőbe menni.

Marjana Bezuglaja, a Nép Szolgája kormánypárt képviselője épp a minap tette közzé azt a legújabb mozgósítási törvénytervezetet, amit a kijevi honatyák még december végéig el kívánnak fogadni.

Ennek értelmében számos eddigi kedvezmény szűnik meg. Nagyon sokan elveszítik a katonai felmentésüket, illetve ezentúl – amennyiben elfogadják, úgy – nyilvántartásba vehetik és besorozhatják a nőket is. 

 

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják IDE kattintva. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!