2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Májustól Ciprus is fokozatosan enyhít a korlátozásokon

Májustól Ciprus is fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon - jelentette be a szigetország elnöke, figyelmeztetve ugyanakkor, hogy a "veszély még nem múlt el".

  •  Májustól Ciprus is fokozatosan enyhít a korlátozásokon

Nikosz Anasztasziadisz nyilvánosságra hozta a lazításra vonatkozó terveket, azonban rámutatott, hogy szakértők szerint a vírus nem fog csak úgy eltűnni egyhamar.

Kiemelte, hogy a hatósági előírások megsértése a korlátozások újbóli szigorításához vezethet, amit "senki sem szeretne".

Május 4-től a lakóhelyet a mostani egy helyett már naponta három alkalommal lehet majd elhagyni, de az éjszakai kijárási tilalmat nem törlik el még május 21-éig, amikor egyebek mellett az éttermek, a fodrászatok és a szépségszalonok is újranyithatnak.

Az építkezések addig is újraindulhatnak, és a bevásárlóközpontok kivételével a kiskereskedelmi üzletek is megnyithatják a kapuikat. A középiskolákban május 11-én folytatódik az oktatás, de kizárólag a végzős évfolyamok számára.

Május 4-től a templomi misézést is újra engedélyezik, igaz, június 1-ig legfeljebb tíz résztvevővel.

Júniustól megnyitják a strandokat, a múzeumokat és a könyvtárakat is a tervek szerint. A kikötők is működni kezdhetnek, a tengerjáró hajók utasai azonban még nem szállhatnak partra.

Az államfő leszögezte, hogy az egyes szakaszok életbe léptetését a fertőzések számának alakulásától és az egészségügyi szakemberek véleményétől teszik függővé.

Hangsúlyozta, azért van szükség ilyen óvatos megközelítésre, mert látni lehetett, hogy a túl gyors lazítás a megbetegedések számának megugrását eredményezte több országban.

A mintegy 880 ezres Cipruson eddig 843 igazolt fertőzöttet és 15 halálesetet regisztráltak.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!