Ismét Magyarországot bírálta Barack Obama. A volt amerikai elnök a CNN-nek adott interjúban az amerikai Republikánus Pártot azzal vádolta, hogy a demokrácia lebontásán dolgozik. A demokrata párti politikus azt is mondta, hogy erre nem egyszerre, hanem több apró lépésben törekszenek, pont úgy, ahogy az Magyarországon és Lengyelországban már bekövetkezett. A Capitoliumnál történt zavargásokért Donald Trumpot hibáztatta. Szerinte Trump bizonyítékok nélkül állította azt, hogy az elnökválasztást elcsalták.
Tizenkilenc évvel ezelőtt a Gyurcsány-féle baloldal aljas módon elárulta a határon túli magyarokat, amikor a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson a külhoni magyarság ellen kampányolt.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Háborús bűnök miatt bíróság elé állítják az izraeli kormányfőt – jelentette ki a török elnök. Közben az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette: az egész Gázai övezetre kiterjeszti hadműveletét a zsidó állam.
Öt hét alatt mintegy negyedmillió lőfegyverhasználati engedély iránti kérelmet nyújtottak be Izraelben, szinte ugyanannyit, mint az elmúlt húsz évben összesen.