Ma döntenek az Oroszországgal szemben január 31-ig fennálló szankciók esetleges meghosszabbításáról az Európai Unió Külügyminiszterei. Az üléssel kapcsolatban a külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: véget kell vetni annak, hogy az Európai Bizottság nem az uniós tagállamok érdekeit képviseli, hanem a tagjelölt Ukrajnáét.
A Trump vs Harris ezúttal többek között ezekkel a témákkal foglalkozik: az ortodox keresztény közösségben a woke-baloldal nem érvényesült, mély állam (deep state) és a woke-kultúra térnyerése az amerikai társadalomban, Trump első rendeleteinek jelentősége, Trump már az első héten bizonyította, hogy nem csak beszél, cselekszik is. Műsorvezető: Jeszenszky Zsolt.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Alekszandar Vucsics arról beszélt, hogy Miloš Vučević miniszterelnök lemondását követően mindenkit meghív az új kormányalakításról szóló konzultációkra vagy új választások kiírásáról döntenek. A szerb elnök bejelentette, hogy nem lesz átmeneti kormányzás.
A miniszterelnök kétnapos látogatásra utazott az Egyesült Arab Emírségekbe, ahol tárgyalást folytat Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek elnökével, Abu-Dzabi uralkodójával.
Az Európai Unió 60 millió eurós segélyt nyújt a súlyos biztonsági és humanitárius válság sújtotta Kongói Demokratikus Köztársaságnak (KDK) - jelentette be kedden az Európai Bizottság.