2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 00:10

Külföld

Lemondott a brit védelmi miniszter, Ben Wallace

Benyújtotta lemondását csütörtökön Ben Wallace brit védelmi miniszter, aki kulcsszerepet játszott Ukrajna támogatásában, és aki már korábban közölte, hogy távozni kíván tisztségéből.

  • Lemondott a brit védelmi miniszter, Ben Wallace

Az 53 éves politikus a nyár folyamán jelezte, hogy kilenc év kormányzati munka – ebből négy év védelmi miniszterség – után vissza kíván vonulni a politikai élettől.

Azt mondta: 2005-ben választottak képviselővé, és ennyi év után itt az ideje, hogy az élet azon területein próbáljam ki magamat, amelyeket elhanyagoltam, és új lehetőségeket fedezzek fel – írta lemondólevelében, amelyet a miniszterelnöki hivatal tett közzé csütörtök reggel.

Rishi Sunak kormányfő, aki hamarosan hivatalosan is bejelenti Wallace utódjának nevét, azt közölte: Ön a kormány három legigényesebb posztján szolgálta hazánkat: védelmi miniszter, biztonsági miniszter és északír-ügyi miniszter volt. Teljesen megértem, hogy nyolc évi igényes miniszteri munka után le kíván mondani.

A Sky News brit tévécsatorna értesülése szerint Grant Shapps brit energiaügyi miniszter lesz az új védelmi miniszter.

MTI

Fotó: Linkedin

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!