2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Külföld

Lemond a miniszterelnök

Lemond a bolgár miniszterelnök. Bojko Boriszov döntését a parlamentben jelentette be, a napok óta tízezreket megmozgató kormányellenes tüntetések nyomán.

A politikus azt mondta, a hatalmat a nép adta, most visszaadja neki. A bolgár kormányfő azt is hozzátette, hogy nem akar olyan kabinetben részt venni, amely miatt a nép a rendőrséggel hadakozik. A kelet-balkáni országban napok óta tüntettek az áram drágulása ellen, és a kormány távozásáért. A demonstrációk halálos áldozatot is követeltek, miután egy tiltakozó felgyújtotta magát, és kedden belehalt sérüléseibe.

Lemondott a tunéziai miniszterelnök is. A politikus televíziós nyilatkozatában a súlyos belpolitikai válsággal indokolta lépését. Beismerte, hogy nem sikerült egy új, párton kívüli szakértőkből álló kormány megalakítására tett kísérlete. Az észak-afrikai államban azután nőtt meg a feszültség a nyugati típusú demokrácia hívei és az iszlamisták között, hogy megöltek egy baloldali ellenzéki vezetőt. A gyilkosság miatt halálos áldozatot is követelő tömegtüntetések voltak, a koalíciós kormány több tagja is lemondott.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: Kölcsönös tiszteletre épül a magyar-bajor kapcsolat + videó

Szijjártó Péter: Kölcsönös tiszteletre épül a magyar-bajor kapcsolat + videó

A miniszter hozzátette: "Az elmúlt évek válságaira a magyar gazdaság politika rendre sikeres válaszokat adott, ennek eredményeként tért vissza a magyar gazdaság növekedési pályára, ennek eredményeként döntünk folyamatosan beruházási, export és foglalkoztatási rekordokat, ennek hatására tudtuk visszanyerni versenyképességünket."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!