2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Külföld

Lejárt szavatosságú csirkebőrt tett a húsba a McDonald’s és a KFC

18 tonna lejárt szavatosságú csirkebőrt kevert a hústermékeibe a nagy amerikai étteremláncok egyik beszállítója Kínában. Az ebből készült termékeket több mint egy hónapig árulták a több közt a McDonald's-ban és a KFC-ben. A cégek elnézést kértek és felmondtak a vállalkozásnak.

Könnyen lehet, hogy lejárt szavatosságú hússal készült hamburgereket ettek a kínai McDonald’sokban. Az amerikai lánc egyik helyi beszállítójáról ugyanis kiderült, hogy egységeikben a friss húst esetenként lejárt szavatosságú áruval keverték össze, a húsárut pedig olykor a padlóról szedték fel.

A beszállító a McDonald’s mellett a KFC-t és Starbuckst is ellátta áruval. Az üzemet azóta bezárták a hatóságok, a gyorsétteremláncok pedig bocsánatot kértek a vevőktől. Egyúttal megígérték, hogy többet nem rendelnek ettől a beszállítótól.

Elemzők szerint a botrány nem okoz majd jelentős kiesést a gyorséttermeknek. „A helyi menedzsment már tanult a korábbi botrányból, ezért azonnali és erőteljes intézkedéseket tesz majd annak érdekében, hogy keretek között tartsa a történtek negatív médiavisszhangját. Emellett be fogják tömni a minőségbiztosítási rendszeren lévő lyukakat” – mondta egy elemző.


Kínában nem ez az első komoly élelmiszer-biztonsági botrány, amiben nemzetközi gyorsétteremláncok szerepelnek. 2012-ben a KFC és McDonald’s beszállítói például komoly mennyiségű antibiotikummal pumpálták fel a csirkéket, az egyik Wal-Mart-beszállító pedig rókahúst kevert a szamárhúsként eladott termékbe.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!