2024. 10. 16. Szerda Gál napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Nagyanyáink feredői 03:00

Külföld

Lavrov: Európa a háború útját választotta Oroszországgal

Európa a háború útját választotta Oroszországgal szemben, de Moszkvának el kell érnie céljait, amelyek "nemesebbek, mint az európaiaké" - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a 201. tádzsikisztáni orosz katonai támaszponton tett látogatása során elmondott beszédében, amelynek szövegét keddre virradóra tette közzé honlapján a tárca.

  •  Lavrov: Európa a háború útját választotta Oroszországgal

"Ami Európát illeti. Külpolitikai koncepciónk (egyszerűen fogalmazva) úgy szól, hogy Európa a háború útját választotta velünk szemben. Nekünk természetesen ettől függetlenül együtt, egymás mellett kell élnünk velük. De ha ez háború, akkor el kell érnünk a céljainkat. A mieink sokkal nemesebbek, mint az európaiaknak. Ők a másét akarják, mi pedig a sajátunkat" - hangoztatta Lavrov a hétfői bázislátogatás során.

Azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy megpróbálta "ráuszítani" az államalkotó orosz népre a kis népeket, de ez nem sikerült neki. "Először is, provokációkat látunk (olyanokat is, amelyeket +karddal+ követnek el), amelyekkel külföldről +járnak át hozzánk+. Másodszor, az elmúlt években (igen, valószínűleg a Szovjetunió óta) fennmaradt egy erős genetikai kódunk. Egységes, soknemzetiségű nép vagyunk, amelyet mindenki a maga helyén szolgál" - tette hozzá.

Hangot adott álláspontjának, miszerint Oroszország példát mutat azzal, hogy mindent megtesz azért, hogy ne legyen igazságtalanság a világban. Mint mondta, az orosz hadsereg felkészült bármilyen fejleményre hazájának védelmében.

MTI 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk: Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz + videó

Vezércikk: Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz + videó

Filep Dáviddal, Georg Spöttlével és Boros Bánk Leventével beszéltünk arról, hogy a Fidesz ezúttal gazdasági kérdésekben kezdeményez nemzeti konzultációt. Megbeszéltük azt is, hogy az albánok az Olaszországból érkező migránsokat befogadják, de a Németországból érkezőket, köszönik szépen, nem kérik.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!