2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Kövér László: A politikai megosztottság alapvető oka az egymás iránti bizalom elvesztése

A digitalizáció és a mögötte meghúzódó magánhatalmak illegitim befolyásának növekedése az Európai Unió (EU) polgárainak méltóságát és személyes jogait is fenyegető kihívás, ami közös ügy a baloldal és a jobboldal számára - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn a EU Parlamenti Elnökeinek Konferenciáján.

  • Kövér László: A politikai megosztottság alapvető oka az egymás iránti bizalom elvesztése

Az európai nemzeti parlamentek közötti együttműködés legmagasabb szintű fórumának idei éves tanácskozásán a tagállami törvényhozó szervek vezetői és meghívott szakértők arról cseréltek eszmét, hogy milyen lehetőségekkel és veszélyekkel jár a digitalizáció révén változó nyilvánosság a képviseleti demokrácia számára.

Kövér László kiemelte, hogy egyetért azon parlamenti elnök kollégáival, akik aggódnak a "politika polarizációja" miatt.

Mint mondta, a megosztottság oka, hogy "elveszítettük az egymásba vetett bizalmat".

Hozzátette, hogy nem szabad még inkább aláásni a bizalmat, és "ki kell mutatni, hogy érdeklődünk a másik véleménye iránt".

Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: el kell dönteni, hogy elfogadható vagy elutasítandó az "online szférában" megmutatkozó, demokratikus legitimációval nem rendelkező cenzúra és a "fake news" - álhírek - általi manipuláció.

Azonban - tette hozzá - "a demokrácia és az online szféra fenyegetései miatt aggódó európai baloldal" azt a régi "bolsevik" elvet vallja, hogy "a demokrácia ellenségeit nem illeti meg a demokrácia", és éppen "ők szeretnék meghatározni, hogy ki a demokrácia ellensége".

Kövér László az EU jövőjéről szóló konferencia vasárnap Strasbourgban tartott nyitó rendezvényével kapcsolatban nehezményezte, hogy az Európai Parlament (EP) protokollosztálya csak péntek este küldött meghívót az eseményre a nemzeti parlamenteknek.

Kifejtette, hogy a - 2022 tavaszáig tartó, az EU-s intézmények, a tagállamok, az önkormányzatok és az EU-s állampolgárok részvételével zajló - konferencia ügyének kezelése az EU-s intézmények által olyan képet fest, mintha az egész folyamat színjáték volna, előre megírt forgatókönyvvel és előre rögzített végeredménnyel.

Hangsúlyozta: nem az EP, az Európai Bizottság vagy az Európai Tanács rendelkezik a legerősebb demokratikus legitimációval az EU-ban, hanem a nemzeti parlamentek.

A német szövetségi törvényhozás kamaráinak (Bundesrat, Bundestag) elnökei által vezetett konferencián az egyik meghívott szakértő, Jeanette Hofmann, a berlini Freie Universität kutatóegyetem kommunikáció- és médiatudományi intézetének politológusa az Országgyűlés elnökének hozzászólására reagálva kiemelte, hogy a fake news bizonytalan fogalom, nincs rá jogi természetű vagy megfigyeléseken alapuló meghatározás, az viszont biztos, hogy a "valótlanságok terjesztése" nem új jelenség és nem a digitális médiumokkal együtt jelent meg a nyilvánosságban. Hozzátette, hogy a nyilvánosságban a digitális technológia révén megszólalók egy csupán "nagyon apró kisebbsége" terjeszt "dezinformációt", és ügyelni kell arra, hogy "ne tegyük felelőssé, és ne hiteltelenítsük a közösségi portálokat vagy platformokat egy ilyen mellékes jelenség miatt". Wolfgang Schäuble, a Bundestag elnöke a tanácskozást megnyitó beszédében kiemelte, hogy az internet és a közösség portálok befolyásának növekedése, valamint az online tér nagyvállalatainál összpontosuló hatalom kihívás a képviseleti demokráciának, és nagyban meghatározza a képviseleti demokrácia legfontosabb intézménye, a parlament jövőjét.

Mint mondta, az emberek figyelmének algoritmusokon alapuló irányítására támaszkodó közösségi portálok alapjaiban változtatták meg a nyilvánosságot. A hagyományos médiumok elveszítik szűrő- és közvetítő funkciójukat, a helyükre lépő közösségi média pedig "bebetonoz résznyilvánosságokat", támogatólag hat a gyűlölet és a félrevezető információk terjesztésére és megosztja a társadalmat. Így felbomlik "a megosztott tapasztalatok és a vita közös tere", amelyre feltétlenül szükség van a demokrácia fenntartásához, különösen egy egyre sokszínűbb társadalomban - mondta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!