2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

Külföld

Kitartóan folytatják a munkát a mentőcsapatok

Meghaladja a 24 ezret a törökországi és szíriai földrengések halálos áldozatainak száma. Törökország már csaknem 21 ezer áldozatról, Szíria pedig több mint 3500 elhunytról számolt be. A mentőcsapatok továbbra is kitartóan folytatják munkájukat, azonban túlélők megtalálására már kevés az esély.

  • Kitartóan folytatják a munkát a mentőcsapatok

A mentőcsapatok hősies négylábú társaikkal fáradhatatlanul dolgoznak továbbra is a törökországi és a szíriai földrengések helyszínein.

Ahogy telnek a napok, egyre kevesebb az esélye annak, hogy túlélőket találjanak. Miközben a mentési munkálatok is zajlanak, megkezdték a tömegsírok kialakítását is.

A helyiek a végsőkig reménykednek, hogy szeretteiket még élve húzzák a felszínre, hiszen még mindig ezrek lehetnek a romok alatt.

Közben újabb kutatócsoport indult útra Törökországba Indonéziából. A nemzetközi segítség továbbra is folyamatosan érkezik szinte a világ minden részéről.

De nem csak kutatószemélyzettel segítenek a külföldi országok. Orvosi eszközöket, sátrakat, fűtőberendezéseket, lepedőket és minden egyebet is küldenek, amire csak szükség lehet.

Szíriában ugyanakkor a járhatatlan utak továbbra is nagy kihívást jelentenek a segélyszervezetek számára. A Vörös Kereszt munkatársai ezért arra szólították fel az országokat, hogy mellőzzék politikai nézeteiket és tegyenek meg mindent, azért, hogy segíthessenek a bajba jutottakon.

Az ENSZ is a nemzetközi összefogást sürgeti Szíria segítésére. A szervezet felhívta a figyelmet, az országban mintegy 5,3 millió ember vált hajléktalanná a katasztrófa következtében.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!