2024. 10. 04. Péntek Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Külföld

Kiosztották a németek a hazánkat támadó nagykövetüket

A Die Welt német lap megpróbálta Julia Gross narratíváját erősíteni, azonban olvasóik kiakadtak és azt követelik a nagykövettől, hogy ne oktassa ki a vendéglátó országot, és ne hozzon szégyent hazájára.

  • Kiosztották a németek a hazánkat támadó nagykövetüket

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter bekérette a német nagykövetet, amiért arról beszélt, hogy Magyarország aláássa az uniós és NATO-partnerekbe vetett bizalmat – írják a német lapok, például a Die Welt. A tárcavezető szerint elfogadhatatlan a Magyarország szuverenitása ellen irányuló támadás.

Bár a Welt megpróbálta beszámolójában saját narratívájában keretezni a történteket, hiszen többek között azt írta, a „jobboldali, populista magyar kormány elszigetelten cselekszik” a soros elnöksége alatt, megsértette a jogállamiságot és hátráltatta Ukrajna támogatását, az olvasók egészen más álláspontot képviselnek.

Nem csupán a külügyminiszterünk, hanem a nagyköveteink is figyelmen kívül hagynak minden diplomáciai szokást, és a legkellemetlenebb módon, nyilvánosan oktatják ki a vendéglátóikat szerte a világon. Csak hidakat égetünk fel

– írja egyikük.

Több hozzászóló is azt állítja, hogy a magyarországi nagykövetnek nem szabadna beleszólni a fogadó ország belügyeibe, mert ezzel csak Németország hírnevét rombolja le. Akad, aki azt kérdezi, hogy ha a magyar kormányt a Welt rendszeresen ellátja a jobboldali és populista jelzőkkel, akkor a német kormány említésekor miért nem hangsúlyozza, hogy szélsőbaloldali és feminista, míg más azt üzeni Julia Grossnak, hogy attól még, mert a főnöke, a külügyminiszter gúnyt űz Németországból az egész világon, neki ezt nem kell megtennie egy olyan országban, amelynek sokat köszönhetnek.

Ez a nő engem és a hazámat képviseli Magyarországon? Milyen üzenettel? Kérem, azonnal hívják vissza

– jelentette ki az egyik Welt-olvasó, míg valaki azt állítja, hogy az a diplomata, aki a Pride-on vonul, nem Németország nagykövete, hanem valamelyik civil szervezeté.

A teljes cikket a Mandiner.hu-n olvashatják. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!