2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Külföld

Kikosarazták a német kancellárt és a belügyminisztert Afrikában

A migránsok kitoloncolásáról akart tárgyalni a német kormány az afrikai országokkal, de zárt kapukat döngettek – írja a Magyar Nemzet.

  • Kikosarazták a német kancellárt és a belügyminisztert Afrikában

Sem Olaf Scholz német szövetségi kancellár, sem Nancy Faeser belügyminiszter nem tudta teljesíteni a kitűzött célt afrikai útjukon. Az illegális migránsok tömege alatt roskadozó Németország vezetői nem tudták elérni, hogy a bevándorlókat vegyék vissza a származási országok. Olaf Scholz Nigériába, Faeser pedig egészen Marokkóig utazott azért, hogy a tárgyalópartnereik kikosarazzák őket.

A bevándorlókat – akikről Martin Schulz német szociáldemokrata politikus egyszer azt mondta, hogy amit hoznak, az értékesebb, mint az arany – ma már Németországban szívesebben látják, mint saját hazájukban, legalábbis ami a kormányzatot illeti. Az embereknek egyre inkább elegük van a folyamatos terrorveszélyből és a megugró bűnözési mutatókból.

A német sajtó azt írja, Scholz Abujában megpróbálta meggyőzni Bola Tinubu nigériai elnököt, hogy fogadja vissza a Németországba szökött honfitársait. Egy olyan ajánlatot próbált lenyomni a torkán, amellyel állítása szerint mindketten jól jártak volna.

A Junge Freiheit német hírportál ugyanakkor azt írja, Tinubu nem reagált lelkesen. Az is probléma, hogy szinte minden migráns megsemmisíti a személyes papírjait, az elnök így már nem tekinti őket honfitársainak, a kormánya pedig kategorikusan elutasítja a Németország által kiállított pótlólagos okmányok elismerését.

Az ország elhagyására kötelezett 14 ezer nigériai közül a német kormány ezért gyakorlatilag egyet sem tudott kitoloncolni. A bevált gyakorlat az, hogy újra és újra türelmi időt kapnak, hogy Németországban maradhassanak.

Szinte ezzel egy időben Nancy Faeser belügyminiszter Marokkóban vallott csúfos kudarcot, amikor rá akarta venni az észak-afrikai országot, hogy vegye vissza az elutasított migránsokat.

A Németország és Marokkó között 1998 óta érvényben lévő visszatoloncolási megállapodás ellenére a rabati kormány nem hajlandó azt végrehajtani. Ez az egyik oka annak, hogy az illegálisan beutazott marokkóiak Németországban maradnak.

Faeser végül konkrét eredmények nélkül utazott vissza Berlinbe, pedig égető szükség lett volna egy új megállapodásra, tekintve, hogy az ország elhagyására kötelezett mintegy háromezer marokkói regisztrált között számos bűnöző is van.

Hogy mennyire mindennapos a migránshátterű emberek lázadása, azt jól mutatja az is, hogy halloween éjszakáján Németország-szerte randalíroztak bevándorló fiatalok az utcán, és összetűzésbe kerültek az intézkedő rendőrökkel. Kukát gyújtottak fel, kirakatokat törtek be és autókat rongáltak meg, de a rendőröket is különböző pirotechnikai eszközökkel lőtték.

Miközben a rendőrség szóvivők, a média és a politikusok hülyének akarnak nézni minket, az egyszerű polgárok látják, hogy a tömeges migráció egzisztenciális veszélyt jelent a biztonságukra

– írja közleményben az Alternatíva Németországért (AfD) jobboldali párt, amely hozzátette:

Elegünk van az ilyen bagatellizálásokból és eltussolásokból! Nem szabad eltűrni, hogy a halloween és a szilveszteri ünnepségek minden évben háborús rendkívüli állapotokhoz vezetnek. Minden külföldi állampolgárságú bűnözőt azonnal ki kell toloncolni. Hazánk biztonsága nem alku tárgya!

Az AfD azt is felidézte, hogy Olaf Scholz és Nancy Faeser is kénytelen volt elítélni a migrációt, és a deportálások felgyorsítását szorgalmazni, miután annyi antiszemita támadás történt országszerte és az utcák naponta lángba borultak. 

A szövetségi kormány azonban továbbra is egyszerűbb tartózkodási és honosítási szabályokkal, magas szociális juttatással és nyitott határokkal csábítja be a migránsokat a német szociális rendszerbe

– hívta fel a figyelmet az Alternatíva Németországért, amely szerint amíg a kormány nem zárja le a német határokat és nem elutasítja el a migránsokat, amíg megtagadja az EU külső határainak hatékony biztosítását, addig minden nyilatkozat csak alibipolitika lesz.

Borítókép: Olaf Scholz német kancellár (Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys)

Forrás: Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!