2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Kétmillióan is részt vehetnek a mekkai zarándoklaton

Megkezdődött a muszlimok hagyományos zarándoklata vasárnap reggel a szaúd-arábiai Mekkában.

  • Kétmillióan is részt vehetnek a mekkai zarándoklaton

Becslések szerint idén kétmillió ember vesz részt a haddzson, amely az iszlám egyik alappillére, és minden olyan hívő muszlim számára az életben legalább egyszer kötelező, aki fizikailag képes arra, hogy végigjárja a zarándoklatot.

Ilyenkor a zarándokok az óramutató járásával ellentétes irányban hétszer kerülik meg a mekkai nagymecsetben lévő Kábát, amelyet Isten házának tartanak, és falában található a muszlimok legszentebb ereklyéje, a fekete kő, amely a szó szoros és átvitt értelmében is a vallás sarokköve. Az épület keleti sarkába ékelődik, és ennek irányába imádkoznak a muszlimok naponta öt alkalommal.

A Kába megkerülése után megteszik azt az utat a ma a mecseten belül található két domb között, melyet annak idején a hagyomány szerint Ibrahim felesége, Hádzsar is megtett. Hétfőn az Arafát-hegyhez vonulnak, ahol hitük szerint Mohamed próféta utoljára vezetett imádságot. Ez után a Mekkától mintegy öt kilométerre fekvő Minában jelképesen megkövezik az ördögöt, ahogyan Ibrahim is megkövezte a három oszlopot annak jelképeként, hogy ellenáll a kísértésnek. Ezt azért tette, hogy Isten a parancsa ellenére megkímélje Ismáelt. A zsidó-keresztény hagyomány szerint Ábrahámnak Izsákot kell feláldoznia Isten parancsára, de a muszlim hagyományok szerint Isten Ismáel megölését parancsolja meg Ibrahimnak, majd végül megkegyelmez nekik.

Az ördög megkövezése után, az újrakezdés jelképeként a zarándokok leborotválják a hajukat, és a haddzsot az áldozati ünnep, az íd el-adha zárja, amikor ünnepélyesen állatot vágnak, és a húst rászorulóknak adják.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!