2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Külföld

Két újszülött is odaveszett a tragikus balesetben

Összeomlott egy szülészeti épület Mexikóvárosban – feltehetően egy gázszállító autó robbant fel. A balesetben hárman haltak meg, köztük két újszülött.

Túlélők után kutatnak a mexikóvárosi szülészet összedőlt épülete alatt. A kórház nagy része egy robbanás miatt omlott össze. „Voltak, akik nem tudták elhagyni az épületet, amikor elrendeltük a kiürítést. Addig folytatjuk a kutatást, amíg a kórház teljes területet át nem fésültük, és nem tudjuk biztosan, hogy se sérült, se halott nincs a romok között” – közölte Luis Felipe Puente, a polgári védelem koordinátora.

Több csecsemőt is a törmelékek közül mentettek ki. Húsz sérültnek továbbra is súlyos az állapota. „Ez a szerencsétlen baleset mindannyiunkat szomorúsággal tölt el. Ketten meghaltak, egy 25 éves nő, akit már elszállítottak és egy 2-3 hetes újszülött” – nyilatkozta Armando Ahued, Mexikóváros tiszti főorvosa. Később a hatóságok azt közölték, hogy még egy újabb újszülött halt bele a sérüléseibe.

A robbanást a feltételezések szerint az okozta, hogy szivárgott a tömlő, amelyen keresztül a konyha gáztartályait töltötték fel. A munkatársak vagy negyedóráig próbálták a csövet megjavítani, de nem tudták megakadályozni a gázrobbanást. „Jelentős szivárgás volt a kórházat ellátó vezetéken. A szakemberek megpróbálták megállítani, és értesítették a tűzoltókat. Az első verzió szerint hatalmas láng tört ki, amikor a tűzoltók kiérkeztek, majd egy nagy robbanás volt” – mondta a polgármester.

A latin-amerikai ország fővárosában sok helyen nincs kiépített gázvezetékrendszer, ezért egy cég szállít tartálykocsikkal gázt a háztartásokhoz.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Menczer Tamás: Egész Brüsszel azon dolgozik, hogy elhallgattassa Orbán Viktort

Menczer Tamás: Egész Brüsszel azon dolgozik, hogy elhallgattassa Orbán Viktort

Orbán Viktor miniszterelnök felszólalt volna egy konferencián Brüsszelben, de a baloldali polgármester és a szélsőbaloldali, erőszakos, anarchista Antifa fenyegetése, nyomása miatt az első két helyszín lemondta a rendezvényt - közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a közösségi oldalán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!