2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Két évig nyújthat védelmet az országba is érkező Szputnyik V

  • Két évig nyújthat védelmet az országba is érkező Szputnyik V

Teljesen biztonságos, és feltehetően több mint két évig nyújt védelmet a koronavírus ellen az orosz Szputnyik V vakcina - jelentette be az oltóanyagot kifejlesztő Gamaleja Intézet igazgatója.

A vezető hozzátette: a klinikai tesztelés harmadik szakaszában a csaknem 30 ezer önkéntesnél nem mutattak ki komoly szövődményt az első és a második fázisban tapasztalt mellékhatásokon kívül. A mellékhatások az idős embereknél ritkábban jelentkeznek, mint a fiatalabb korcsoportoknál.

 

Magyarországra már érkezik az orosz vakcina, az Unióba is fog

A francia sajtóban megjelenő kommentárok azt fejtegetik, egyre inkább egyértelművé válik, hogy az orosz és a kínai vakcina is megjelenik az Európai Unióban. Magyarország kezdeményező szerepét is megemlítik ebben az összefüggésben.

A France-info négy pontba szedte az okokat. Mint írják, hatékony, az uniós oltóanyagok nem érkeznek meg időben, Németország úgyis fogja gyártani és azért is, mert Magyarországon már van.

A Le Figaro című napilap pedig ezt a kérdést teszi fel: Franciaországba érkezhetne az orosz és a kínai vakcina, de miért kell várni, miközben nem jönnek az uniós szállítmányok, Magyarországon pedig már használják.

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!