Tíz ember megsebesült egy késelés támadásban egy tokiói vonaton, többeket kórházba szállítottak, kettejük állapota biztosan súlyos. A vonatvezető állította meg a szerelvényt, a támadó pedig a síneken próbált elmenekülni, azonban a rendőrök elfogták. A gyanúsított a rendőröknek állítólag azt mondta: azért rántott kést, mert egy boldog nőt látott az utasok között és meg akarta ölni. Japánban nagyon ritkák az erőszakos bűncselekmények, így az eset megdöbbentette a fővárosban élőket.
Elsőként arról kérdeztük Both Hunort, Georg Spöttlét és ifj. Lomnici Zoltánt, hogy vajon mit tehetünk olajügyben az ukrán zsarolás ellen, hiszen a kormány láthatóan kemény válaszlépésre szánta el magát.
A küldöttség élén a piros-fehér-zöld zászlót - az olimpiák történetében másodszor - két sportoló tartotta: Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes cselgáncsozó és Böde-Bíró Blanka kézilabdázó.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A túszok kiszabadításáról és az izraeli háborúról tárgyalt Benjamin Nethanjahu az Egyesült Államokban. Az izraeli miniszterelnök először Joe Bidennel amerikai elnökkel folytatott megbeszélést.
Jogi eljárást indít a Patrióták Európáért frakció. A tömörülés azért döntött így, mert a Néppárt és a balliberális oldal megakadályozta, hogy a jobboldali képviselők vezető tisztségeket kapjanak az Európai Parlament vezetésében és szakbizottságaiban.