2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 10:55

Külföld

Kelemen Hunor: A várt eredmény született

Kelemen Hunor szerint a romániai elnökválasztás második fordulója után közzétett exit poll felmérések azt az eredményt jelzik, amelyre mindenki számított.

  • Kelemen Hunor: A várt eredmény született

A belföldi szavazókörökből távozó választók megkérdezése alapján készült, de a külföldi szavazás eredményeivel is korrigált felmérések szerint Klaus Iohannis jelenlegi elnök, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje a szavazatok mintegy kétharmadát szerezte meg, míg ellenjelöltjének, a szociáldemokrata Viorica Dancilának be kellett érnie a szavazatok harmadával.

Kelemen Hunor maga és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nevében is gratulált Klaus Iohannisnak a második mandátumához, és reményét fejezte ki, hogy elnöksége következő öt éve változást fog hozni a korábbi öthöz képest, mert immár nem szorítja az újabb mandátum megszerzésének a kényszere. A román alkotmány szerint ugyanis az elnök egyszer választható újra a tisztségbe.

Kelemen Hunor kijelentette: reményei szerint az elnök "többet fordul a jövő felé, a polgárok felé, a közösségek felé, több tiszteletet kapnak tőle az emberek és a magyar közösség is".

Az RMDSZ elnöke megjegyezte: a tízmillió leadott szavazat nem kiemelkedő a romániai elnökválasztásokon, de a Iohannisra leadott szavazatok aránya azt jelzi, hogy az elnök erős legitimitással kezdi második mandátumát. Az a tényt, hogy a magyar többségű megyékben volt a legalacsonyabb a részvételi arány azzal magyarázta, hogy Iohannis elmúlt öt éves teljesítménye elmaradt attól, amit a magyarok elvártak tőle, és egyik jelölt sem szólította meg igazán a magyar választókat, csak a kampány végén kérte a szavazataikat.

"Amikor nincs üzenet a magyar közösség felé, amikor nincs koherens program, akkor ez a reakciója a magyar közösségnek. Ezt is előre lehetett tudni. Nem ért meglepetés" - jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

 

A romániai elnökválasztáson a belföldön leadott szavazatok csaknem 95 százalékának összesítése alapján közzétett részeredmények igazolták, hogy a tisztségben lévő Klaus Iohannis jobboldali államfő nyert újabb ötéves mandátumot vasárnap.

A központi választási hatóság honlapján valós időben elérhető adatsor szerint Iohannis a megszámolt szavazatok 62,8 százalékát kapta, míg szociáldemokrata ellenfelére, Viorica Dancila volt miniszterelnökre a voksok 37,1 százalékát adták.

A külképviseleteken, ahol péntek óta szavazhattak a külföldön élő román állampolgárok, még nem ért véget a szavazás, hiszen mindenütt helyi idő szerint 21 órakor zárnak a szavazókörök. A túlnyomó többségében jobboldali érzelmű román diaszpóra újabb részvételi rekordot döntött az elnökválasztás második fordulójában: romániai idő szerint 23 óráig több mint 940 ezren éltek választójogukkal.

Ilyen körülmények között a végeredmény közelebb kerülhet az exit pollok által jelzett 65 százalékhoz, az viszont nem kétséges, hogy Klaus Iohannis marad Románia elnöke, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig az utóbbi harminc év elnökválasztásainak leggyengébb eredményével zárta az idei megmérettetést.

 

Elnököt választ Románia, a magyarok alig szavaztak

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!