Az elmúlt hetekben szakmai okokból volt alkalmam újraolvasni a Biblia első könyveit, amelyeket mind a judaizmus, mind a kereszténység Istentől ihletett műnek, a vallás alapelveinek összefoglalásaként tart számon. Ezekből az ókori közel-keleti szövegekből szinte településről településre, nemzetségről nemzetségre megismerkedhetünk a régi Izrael bizonyos korszakainak egyes régióival és szereplőivel, fontos városaival és falvaival, valamint meghatározó családjaival: törzsi, politikai, katonai, közigazgatási és vallási vezetőivel.
Minden ókori civilizációnál jobban ismerik a zsidóságra alapuló keresztény kultúrkörben a Biblia univerzumát, így az ókori Izrael világát is azok, akik rendszeresen forgatják a Szentírást. Ábrahám, Izsák, Jákob, József, valamint Mózes, Sámuel, Saul, Dávid és Salamon története mind azon a földön játszódik, amelynek múltja a zsidóság ősatyái, a pátriárkák vándorlása napjaitól az egyiptomi fogságon és az onnan való megszabaduláson keresztül odáig ível, hogy Izrael fokozatosan egységes politikai állammá fejlődik a törzsszövetségi szállásterületek laza hálózatából, hogy aztán már az ókorban több részre szakadt állam legyen (az északi királyság neve Izrael, a Jeruzsálem központú déli állam elnevezése pedig Júda volt), s végül az asszír, a babilóniai, a perzsa, aztán a makedón-szeleukida, majd a Római Birodalom hajtsa az uralma alá. Ezek a folyamatok mintegy másfél évezred alatt játszódtak le.
Bármilyen kiadású, fordítású és szövegezésű Bibliát is veszünk kézbe, már az első oldalakon testvérháborúkról és közösségek közötti konfliktusokról olvashatunk.
A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA.
