A konferenciát azzal a céllal rendezték, hogy felhívják a figyelmet a magyarországi "illiberalizmus nemcsak a jogállamiságra, de a társadalomra gyakorolt hatására is". A konferencián a résztvevők bemutatták a rendezvény címével azonos jelentést, amelyet magyar értelmiségek állítottak össze.
A konferenciát megelőző sajtótájékoztatón Gács Anna, az ELTE Oktatási Hálózatának elnöke elmondta, hogy a jelentés azokra az "agresszív, centralizáló folyamatokra" reflektál az oktatás, a tudomány és a kultúra területén, amelyek joggal adnak okot aggodalomra. Elmondása szerint a jelentést 30, ezeken a területeken dolgozó, elismert szakember állította össze azzal a céllal, hogy tendenciákat és egyértelmű mintákat különítsenek el az oktatás a kultúra és a tudomány területén véghezvitt átalakítások folyamán. Kiemelte, hogy "ezekhez az agresszív átalakításokhoz általában a kormány uniós forrásokat használ fel".
Ujhelyi István szocialista politikus arról beszélt, hogy a jelentés megírásában politikusok nem vettek részt. "Ez kivétel nélkül független értelmiségiek munkája" - hangoztatta. A képviselő véleménye szerint "manapság Magyarországon nem az értékek harca folyik, hanem az, hogy a kormány lenyúl mindent, miközben arra tesz kísérletet, hogy az európai értékeket megszüntesse." A kormány mindezt uniós források támogatásával teszi - tette hozzá Ujhelyi.
"Nincs több szükség jogállamiságot vizsgáló delegációkra és bizottságokra, hiszen egyértelmű, mi zajlik Magyarországon. Meg kell állítani az újfasiszta építkezést hazánkban, hiszen erre példa legutóbb Mussolini Olaszországában volt" - jelentette ki a szocialista EP-képviselő.
Cseh Katalin, a Momentum politikusa elmondta, hogy a jelentés hiánypótló dokumentum, amely részletesen dokumentálja a "10 éve romló magyar viszonyokat az oktatás, a kultúra és a tudomány területén." Véleménye szerint ezek a folyamatok arra utalnak, hogy "Orbán Viktor miniszterelnök párhuzamos valóságban él, és nem képes megérteni a XXI. századot."
"Orbán olyan rendszert épít ki, amelyben a mai fiataloknak engedelmeskedniük és igazodniuk kell. Nem érti, hogy a mai fiatalok nem akarnak illiberalizmust. Nem érti, hogy attól boldog az ország, ha van szabad egyetem, szabad sajtó és szabad színház" - hangsúlyozta a képviselő.
Cseh Katalin hozzátette, hogy a magyar ellenzéki képviselők azért dolgoznak az Európai Parlamentben, hogy az unióban mielőbb tudatosuljon a magyar közviszonyok hanyatlása, és ennek megfelelően tegyen ellenintézkedéseket. Didier Reynders igazságügyi és Vera Jourova európai értékekért felelős uniós biztos folyamatosan követi a magyarországi eseményeket, így a jelentés mindenképpen segítségükre lesz a magyar helyzet értékelésében - fűzte hozzá a képviselő.
Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője elmondta, hogy Orbán Viktor és kormánya Magyarország ellenérdekeit szolgálja az értelmiség helyzetének ellehetetlenítésével. Véleménye szerint, nemcsak a magyar diákok választanak külföldi felsőoktatási intézményeket, "hanem a magyar értelmiségiek is menekülnek az országból." Továbbá - tette hozzá Rónai - a magyar kormány elveszi a lehetőséget olyan hátrányos helyzetű fiataloktól, akiknek talán egyetlen esélye a szegénységből való kitörésre a felsőoktatás.
"A magyar diákok PISA eredményei azt mutatják, hogy a legutolsó sorban kullogunk Európában, a felsőoktatásba jelentkező fiatalok száma zuhan. Ez mind Orbán Viktor számlájára írható."-fogalmazott a DK politikusa.
Hidvéghi Balázs az EP fideszes képviselője sajtónyilatkozatában gyalázatosnak nevezte azt, hogy miközben a magyar hatóságok a határáttörésre készülő illegális migránsok ellen lépnek fel, addig az ellenzéki képviselők azzal vannak elfoglalva, hogy újabb hazugságrohamot indítsanak Magyarország ellen. A képviselő szerint az Oktatási Hálózatot, amely részt vett a keddi konferencia szervezésében, a "Bajnai-kampány" alatt hozták létre abból a célból, magyar érdekeknek ártó rendezvényeket szervezzen. A konferencia keretében terjesztett jelentés nem más, mint egy politikai tanulmány, amelynek célja Magyarország besározása.
"Az ellenzék gyűlöli a magyarokat, mert a többség a mostani kormányt támogatja. Gyűlöli Magyarországot, mert a magyar kormány konzekvensen migrációellenes" - nyilatkozta a képviselő.
A képviselő megdöbbentőnek tartotta, hogy a konferencia egyik meghívottja azt nyilatkozta "hogy sokkal látványosabb lenne, ha Magyarországon újságírókat gyilkolnának meg.
"Ez egy olyan hazugságspirál amely mára már teljesen abszurddá vált" - nyomatékosította Hidvéghi.
MTI, Hír TV