2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Külföld

Ismét Magyarországot támadja Tavares

Ismét Magyarországot támadta az egykori portugál jelentéstevő, Rui Tavares. A hazánkat gyalázó politikusnak most az nem tetszik, hogy a magyar és a portugál kormányfő egyetértett abban, hogy az uniós kifizetések nem lehet politikailag motivált jogállamisági kritériumokhoz kötni. A Miniszterelnökséget vezető miniszter és az igazságügyi tárcavezető szerint sem lehet ideológiai alapon kényszeríteni uniós tagállamokat bizonyos paktumok elfogadására.

  • Ismét Magyarországot támadja Tavares

Hét éve, 2013-ban fogadta el az Európai Parlament a magyar kormányt elmarasztaló Tavares-jelentést. A valótlan állításokon alapuló beszámolót egy olyan portugál politikus készítette, aki sem hazájában, sem európai szinten nem számít tényezőnek.

2014-ben saját pártot alapított, de a baloldali LIVRE támogatottsága alig mérhető. A tömörülés egy százalék alatt mozog, mindössze 0,7 százalékponton áll. Így a politikus ismét Magyarország támadásával próbálta hallatni hangját.

A magát ökoszocialistának valló történész most azt kifogásolta, hogy

a magyar és a portugál kormányfő kedden megbeszélést folytatott, amely során egyetértettek abban, hogy az uniós kifizetések nem lehet politikailag motivált jogállamisági kritériumokhoz kötni.

Az egykori zöldpárti európai parlamenti képviselő a liberális Públicóban közzétett véleménycikkében azt írta, António Costa szövetségre lépett Orbán Viktorral. Tavares szerint elfogadhatatlan, hogy a portugál miniszterelnök támogatja azt az elképzelést, miszerint a gazdaság elválasztható az értékektől.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta,

a közösségen belül a jogállamiság fogalma nem egy jogi kategória, hanem egy politikai fogalom, amit sokan mégis politikai vádként használnak.

A politikus szerint az unió vezető hatalmai, köztük Németország nyer a legtöbbet a közös piac előnyeiből, ezért kár úgy tenni mintha a költségvetés kialakításakor ők tennének szívességet

Az igazságügyi miniszter szerint sem lehet politikai és ideológiai alapon kényszeríteni uniós tagállamokat bizonyos csomagok, így a költségvetés és a helyreállítási paktumok elfogadására.

Erről a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt Varga Judit.

A miniszter hozzátette, számos alkalommal támadták hazánkat Brüsszelből, de rendre bebizonyosodott, hogy a kritikák és az állítások alaptalanok voltak. 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!