2024. 06. 18. Kedd Arnold, Levente napja
Jelenleg a TV-ben:

Tiltott absztraktok

Következik:

Napi aktuális 04:40

Külföld

Iráni atomprogram - Lavrov bízik a szerződés megmenthetőségében

Oroszország bízik abban, hogy az iráni atomprogram ügyében 2015-ben elfogadott átfogó közös cselekvési program megmenthető - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken az nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása ügyében megtartott 4. moszkvai nemzetközi konferencián.

  • Iráni atomprogram - Lavrov bízik a szerződés megmenthetőségében

Anélkül, hogy megnevezte volna az Egyesült Államokat, sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az öt hivatalos nukleáris atomhatalom egyike egyoldalúan felmondta az iráni atomalkut, s emiatt nem lehet összehívni azt a régóta tervezett nemzetközi konferenciát, amelynek témája a Közel-Kelet nukleáris fegyverektől való mentesítése lenne. Mint mondta, bízik benne, hogy az átfogó közös cselekvési program, amelyet áttörésnek nevezett az atomsorompó-szerződés érvényesítésében, megmenthető.

Hangsúlyozta, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAü) által megbízhatóan ellenőrzött szerződés megőrzésében minden állam érdekelt. Kitérve a natanzi nukleáris létesítménynél történt incidensre, amely nyomán Teherán visszavonta az ügynökség egyik ellenőrének engedélyét, hozzátette, hogy a NAü-nek meg kell maradnia az ellenőrzés politikamentes eszközének.

Az orosz külügyminisztérium pénteken kiadott állásfoglalása szerint egyébként Iránnak a 2015-ben elért megállapodásban foglalt kötelezettségvállalásaitól való fokozatos visszalépése nem jelent fenyegetést az atomsorompó-megállapodásra. Teherán csütörtökön közölte, hogy megkezdte az urándúsító centrifugák feltöltését fordói földalatti nukleáris létesítményében.

Lavrov a pénteki moszkvai konferencián hangoztatta a nukleáris "ötök" kollektív, az egyes államokban megmutatkozó választási konjunktúrától független felelősségének fontosságát a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásában.

Az orosz diplomácia vezetője kifejezte készségét a NATO-val folyatott párbeszéd felújítására az egyenrangúság és kölcsönös előnyösség alapján. Ugyanakkor ismét tükörintézkedéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha Egyesült Államok a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról megkötött INF-szerződés felmondása nyomán ilyen eszközöket telepítene a világ valamelyik régiójába.

Lavrov kijelentette, hogy Moszkva nem szándékozik csatlakozni a nukleáris fegyverek betiltásáról rendelkező szerződéshez. Ennek indoklásaképpen megismételte Moszkva álláspontját, amelynek értelmében Oroszország egyoldalúan nem hajlandó lemondani a nukleáris fegyverről, és az atomarzenálok kérdése csakis az átfogó és teljes leszerelés kontextusában megoldható, abban az esetben, ha mindenki számára biztosított lesz az egyenlő és osztatlan biztonság érvényesítése.

Lavrov szerint nincs alternatívája az általános atomcsend-egyezmények, amely az aláírása csaknem negyed századdal még mindig nem lépett hatályba. Destruktívnak nevezte az Egyesült Államok magatartását, amely még mindig nem ratifikálta a szerződést.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk - Folytatódik Magyar Péter politikai szemfényvesztése + videó

Vezércikk - Folytatódik Magyar Péter politikai szemfényvesztése + videó

Korábbi ígéreteivel ellentétben - úgy tűnik - mégis EP-képviselő akar lenni Magyar Péter? A kérdésről látszólag megszavaztatja a támogatóit, a szavazásnál azonban csak a képviselői mandátum felvétele melletti érveket hozott fel. A témában a Vezércikk vendégei is véleményt mondtak.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Feloszlatta háborús kabinetjét az izraeli miniszterelnök

Feloszlatta háborús kabinetjét az izraeli miniszterelnök

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő feloszlatta hétfőn háborús kabinetjét, miután Beni Ganc, a centrista Nemzeti Egység párt vezetője, volt védelmi miniszter egy héttel ezelőtt kilépett a testületből - jelentette be hétfőn a miniszterelnöki hivatal szóvivője.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!