2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 20:55

Külföld

Iráni atom: nem jutottak dűlőre a hatok

Megállapodás nélkül értek véget az iráni atomprogrammal kapcsolatos nagyhatalmi tárgyalások Genfben.

Diplomáciai források szerint a franciák követeltek keményebb feltételeket, amiatt nem született döntés a három nap alatt. Az úgynevezett hatok csoportja, vagyis az Egyesült Államok, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország és Németország november 20-án folytatja az egyeztetéseket az iráni külügyminiszterrel.

Az amerikai külügyminiszter szerint a diplomácia időigényes, John Kerry azt mondta, nem szabad elhamarkodott döntést hozni a kérdésben, országának továbbra is az a célja, hogy a perzsa állam ne jusson atomfegyverhez.

Megállapodás nélkül, de mégsem eredménytelenül zárultak a tárgyalások az iráni atomprogramról Genfben. Így foglalta össze az amerikai külügyminiszer tapasztalatait a háromnapos egyeztetésekről. „Azért jöttünk Genfbe, hogy csökkentsük a különbségeket, és túlzások nélkül azt mondhatom, nemcsak csökkentettük és tisztáztuk a fennmaradt nézetkülönbségeket, hanem jelentős előrelépést tettünk” – közölte John Kerry.

Az amerikai külügyminiszter szerint országának továbbra is az a célja, hogy a perzsa állam ne jusson atomfegyverhez, ezért nem szabad elhamarkodott döntést hozni a kérdésben. Azt reméli, jó szándékkal és kemény munkával heteken belül tető alá hozható egy megállapodás.

Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével együtt tartott sajtótájékoztatóján az iráni külügyminiszter is termékenynek nevezte az tárgyalásokat. „Nyilvánvaló, hogy a hat országnak különböző az álláspontja, de együtt dolgozunk, és remélem, amikor legközelebb találkozunk, egyezségre jutunk. Nagy munkát végeztük, és remélem, picivel többet is tudunk tenni” – fogalmazott Mohammad Javad Zarif.

Diplomáciai források szerint az egyezség most Genfben elsősorban a franciák miatt nem született meg. Párizs ugyanis szigorúbb feltételeket akar Teheránnal szemben. A nyugati hatalmak attól tartanak, a perzsa állam atomfegyvert akar gyártani, de Teherán továbbra is azt mondja, nukleáris programja békés célú.

Az egyik javaslat szerint Iránnak be kellene fagyasztani atomerőműveinek bővítését, cserébe a nemzetközi közösség enyhít az országgal szembeni gazdasági szankciókon. A tárgyalások után Haszan Róháni iráni elnök a teheráni parlamentben azt mondta, országának joga van az atomenergiához, és nem mond le urándúsítási jogáról.

Közben az iráni televízió szerint Teherán megkezdte a Szajjad–2 típusú rakéta gyártását. Iráni illetékesek szerint a fegyver hatótávolsága Izraelt is képes elérni.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!