2024. 10. 23. Szerda Gyöngyi napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális extra

Következik:

Napi aktuális extra 04:20

Külföld

Indiában sokan meghaltak pancsolt szesz fogyasztása miatt

Legkevesebb harmincnégyen meghaltak pancsolt szesz fogyasztása miatt a dél-indiai Tamilnádu államban, további több mint száz ember túlélte, hogy ivott a szóban forgó szeszből, de kórházba kellett szállítani őket - közölték csütörtökön hivatalos források.

  • Indiában sokan meghaltak pancsolt szesz fogyasztása miatt

Az incidens az állam Kallakuricsi nevű körzetében történt, a körzet egyik tisztségviselője, M. Sz. Praszant pedig azt mondta: többen súlyos állapotban vannak, így a halottak száma több is lehet.

A Press Trust of India hírügynökség úgy tudja, az áldozatok metanolt (metil-alkohol, faszesz) tartalmazó alkoholt ittak.

Mutuvel Karunanidi Sztálin, Tamilnádu miniszterelnöke az X-en szerdán bejelentette, hogy az ügyben már többeket őrizetbe vettek, és leszögezte: a társadalmat ilyen súlyosan romboló bűncselekményekre "vasököllel fognak lesújtani".

Indiában sokan halnak meg illegálisan, illetve szakszerűtlenül készített alkohol miatt, főleg a társadalom szegényebb rétegeiből. Ezeket az italokat általában rossz minőségű alapanyagokból, ipari alkoholból és egyéb mérgező szerekből, például növényvédő szerekből keverik ki.

Fotó: MTI/AP/R. Parthibhan

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Komment - Mit jelent ma nekünk 1956. október 23-a?

Komment - Mit jelent ma nekünk 1956. október 23-a?

Ezúttal is négy vendéggel igyekeztünk a különböző témákat egy kicsit könnyedebb köntösben megvizsgálni és lendületes hangvételben megbeszélni a legfontosabbakat. Műsorvezető: Mészáros Nóra.
Halomra ölik egymást az emberek Szudánban

Halomra ölik egymást az emberek Szudánban

Két nap alatt több mint hetven ember vesztette életét Szudánban a hadsereg és a félkatonai erők összecsapásaiban - jelentették kedden a szudáni fővárosban működő önkéntes mentőalakulatok és helyi aktivistacsoportok.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!