Justin Trudeau-t először 2015-ben választották meg miniszterelnöknek. Az akkor mindössze 43 éves – és ezzel a valaha volt második legfiatalabb – kanadai kormányfő már első miniszterelnöksége alatt olyan markáns és megosztó intézkedéseket hozott, mint az eutanázia liberalizálása, valamint a kannabisz legalizálása, mégsem ezek okozták az első törést Trudeau karrierjében. Sőt, ezeket az eredményeit a mai napig büszkén hangoztatja. Az első folt az addig fiatalságával és sármjával mindenkit megnyerő liberális politikus népszerűségén akkor esett, amikor
2019-ben több felvétel is előkerült róla a kilencvenes és a kétezres évek elejéről, amelyeken feketére festett arccal jelenik meg.
A miniszterelnök ezekre reagálva elárulta, hogy az egyiken, huszonkilenc évesen Aladdinnak öltözött egy Ezeregy éjszaka tematikájú bulin, a másikon pedig még gimnazista korában látható, miközben egy jamaicai népdalt adott elő. Trudeau számára igencsak kellemetlen volt ez a baki, hiszen már első elnöksége alatt is nyíltan bevándorláspárti politikát folytatott – ami egyébként szintén hozzájárult későbbi bukásához.
Bár Trudeau azt állítja, büszke arra, ahogyan a koronavírus járványhelyzetet kezelte, a kormányfő népszerűsége rohamosan csökkent a pandémia időszakában és azt követően. Miután a 2019-es választásokat csak egy hajszállal sikerült megnyernie – ezzel elveszítve a többséget a parlamentben –, alig két évvel később előrehozott választást tűzött ki, abban bízva, hogy a kormány koronavírus-járványkezelése növelte a népszerűségét az emberek körében. Azonban nem jól mérte fel az erőviszonyokat, mert ismét nem sikerült többséget szereznie. Ráadásul még ebben az évben újabb botrány robbant ki, ezúttal az eutanáziával kapcsolatban. 2021-ben Trudeau további enyhítéseket vezetett be az eutanázia szabályozását illetően, innentől fogva már nem csak azok számára elérhető az asszisztált öngyilkosság intézménye, akiknek már gyakorlatilag menthetetlen az állapota, hanem azoknak is, akik az életminőségüket súlyosan rontó betegségben szenvednek.
A teljes cikk a Mandiner honlapján olvasható.
Fotó: AFP